Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.
Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról
jutást. Természetesen nem arról van szó, hogy maga a műveltség lett volna az alapja vagy főleg feltétele a megtérésnek, hanem éppen ellenkezőleg, megtérésük után Isten megszentelte a birtokukban lévő műveltséget, amivel aztán egy nagyobb közösség életében is áldássá válhattak. A műveltség vagy a kultúra önmagában nem juttat valakit hitre, de fontos eszköz lehet mások hitre juttatásában. 49 Vagy Makkai Sándor szigorúbb megfogalmazásával élve: „A keresztyénség kultúra nélkül vakhitté és babonává, a kultúra keresztyénség nélkül az önzés és telhetetlenség gonosz eszközévé sülylyedne." 50 A kereszténység első századaiban ezek a megújulást indikáló személyiségek többnyire az egyházon kívülről érkeztek (pl. Pál apostol vagy Szent Ágoston), később azonban inkább az egyházon belülről, ahol egyre könnyebb volt műveltséget szerezni, mint hitre jutni. Jellemző, hogy míg a 19. század nagy magyar teológusai - amint fentebb már utaltunk rá - többnyire a világi tudományosság vagy az irodalom terén szereztek érdemeket, addig 20. század eleji tanítványaik a tőlük átvett nyelvi, filológiai műveltséget állították újra a megújuló teológiai gondolkodás szolgálatába (Ravasz László, Tavaszy Sándor, Kecskeméthy István 51 ). Tehették mindezt viszonylag zökkenőmentesen, mert a népegyházi keretek jóvoltából a 20. század elején a világi és az egyházi tudományosság között még természetes volt az átjárás. Mára két okból is megváltozott az egyházi és a világi műveltség viszonya. Egyrészt a szekularizáció mélyülésével az egyház visszaszorult a templom falai közé, s jórészt feladta vagy elveszítette evilági távlatait; másrészt a kommunista diktatúra hivatalos ateista világnézete tudatosan is rombolta az egyházias műveltséget, s így a világi tudományosság is szinte teljesen elveszítette maradék teleologikus perspektíváit. Nálunk ma, a rendszerváltás után is felemás a helyzet, hiszen a lelkészképzés s ezáltal maga a teológia tudománya sem integrálódott igazán a tudományosság legmagasabb szintű intézményeibe, az egyetemi, akadémiai világba. A teológia tudományának hazai különállása könnyen végzetes elszigetelődéssel járhat a jövőben, hiszen a világi műveltséggel való folyamatos dialógus hiánya a közvélemény szemében a teológiai gondolkodás ezoterikus elszigetelődését eredményezheti. Ezen a válságos helyzeten az egyházi felsőoktatásnak az utóbbi években világi karokkal való bővülése sem segít 52 , hiszen egy-két kis létszámú egyházias szaktól (hitoktató, kántor) eltekintve ezek az intézmények a diákok felvételénél szinte kizárólag szakmai szempontokat kénytelenek érvényesíteni, s így a jövőben nélkülözhetetlen laikus egyházi értelmiség többnyire nem ezekből az intézményekből kerül ki. Márpedig az egyház jövőbeli megújulása elkötelezett értelmiség nélkül több okból is nehezen képzelhető el. 53 Először is ma a társadalom egyre nagyobb hányada szerez diplomát, természetes tehát, hogy a vallásos emberek körében is növekszik a diplomások száma. Sőt a vallásszociológiai felmérések azt mutatják, hogy a vallás iránt megélénkülő érdeklődés a kevésbé manipulálható rétegek - így elsősorban az értelmiség - körében van növekvőben. Ez a változás a felmérések szerint a protestáns felekezeteket még erőteljesebben érinti. 54 Ugyanakkor az utóbbi években megemelt felvételi keretszámokkal párhuzamosan nem növekszik a lelkészi pályára készülők száma. Sőt, ha az arányokat nézzük,
