Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról

hangzanak Apácai Csere János intelmei, melyeknek mélyén nem nehéz fölfedezni a klasszikus polgári erények csíráit: ilyen az önfegyelem, a szigorú munkaetika, a tisztesség, a kényelem megvetése. Hasonló gondolatokkal találkozhatunk a 17. század magyar irodalmában Misztótfalusi Kis Miklós vagy Bethlen Miklós írásaiban is. A protestáns hátterű önkorlátozó minőségelv teljes fegyverzetében áll előttünk később az Arany János-i erkölcsben (legszebb vallomásos verse e tekintetben az Epilógus), s hitbeli gyökereitől jórészt megfosztva elemi mozgatója Németh László gondolatvilágának is (az aszkézis kérdése áll pl. Emberi színjáték című regényének középpontjában). Az önkorlátozó minőségelv mint protestáns műveltségelem újraélesztését vagy megerősítését mai világunkban két tényező is aktuálissá teszi. Egyrészt ma már nem keresztény körökben is határozottan megfogalmazódik az a gondolat, hogy az emberi civilizáció végzetes méreteket öltő önpusztítása csak az ember tudatos önkorlátozása révén állítható meg, s e téren a protestantizmusnak, sőt általában a kereszténységnek határozottabban föl kellene ajánlania a világnak ez irányú műveltségbeli tudását és történelmi tapasztalatait. Másrészt pedig a polgári erények iránt térségünkben megfogalmazódó újbóli igény kapcsán a hazai protestantizmusnak határozottabban rá kellene mutatnia arra a közvélemény előtt, hogy ezek az erények, amelyek az európai és amerikai gazdaságnak mérhetetlen lökést adtak, annak idején nem a semmiből álltak elő, hanem részben legalábbis evangéliumi gyökereik vannak, s az evangéliumi hit újbóli megerősödése ezek újratermelődését is siettethetné. A nagy kérdés itt természetesen az, hogy a fogyasztóiság nem éppen barátságos közegében hogyan fogadtatható el ma - gyakran még magukat egyébként kereszténynek vallók körében is - bármiféle önként vállalt lemondás szükségessége. Tudomásul kell vennünk ugyanis, hogy minden ilyen irányú kérdésfölvetés látványos szembemenetelés a korszellemmel. A protestantizmus kritikai és megkülönböztetési készsége A reformáció kezdeti pillanatában nemcsak Luthernek egy új hitbeli felismerés melletti kiállását látjuk, hanem a korábbi keresztény hitgyakorlatnak a kritikáját is.

39 Ennek a kritikai attitűdnek a végső gyökerét az ószövetségi profetizmusban kereshetjük, igazi normája azonban maga az evangélium. Ez minden protestáns kiigazítási kísérletnek a mozgatója. Luthert a Szentírás tanította meg a különbségtételek éles meglátására és megfogalmazására. A wormsi történelmi pillanat és a speyeri protestálás, mely a kor leghatalmasabb lelki tekintélyét, a római egyházat rázta meg, igazi történelmi jelentősége akkor válik nyilvánvalóvá, ha figyelembe vesszük, hogy a kor nagy európai humanistája, Rotterdami Erasmus, Luther föllépésével párhuzamosan „készségesen aláveti magát az egyház dogmáinak, akár érti azokat, akár nem".

40 A protestáns kritikai magatartásnak van egy másik iránya is. Luther nemcsak a korabeli hitgyakorlatot teszi kritikája tárgyává, hanem a Szentírás értelmezésének módját is. A reformáció jelentős hermeneutikai fordulatot is jelent tehát. Európa jelentős reformátorai kivétel nélkül segítségül hívták bibliaértelmezésükhöz a humanista szövegkritika eredményeit, megteremtve ezzel a protestáns teológiai gondolkodásnak máig alapját képező bibliai hermeneutikát. Protestáns teológia és filológia, protestáns teológia és tudományosság együttmenetelésének máig tartó útja itt kezdődik tehát. S