Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.
Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról
bár a gyakorlati hitélet és teológiai tudományosság kapcsolata az elmúlt századokban nem volt éppen feszültségmentes, a teológia tudományának legmagasabb szintű műveléséhez a hazai protestantizmusnak is ragaszkodnia kell, hiszen ez jelentheti az Isten dolgairól való gondolkodás igényességének egyik fő biztosítékát. Kritikai hajlam és tudományos igény a magyar protestantizmus történetében is erőteljesen összefonódott. Szembetűnő sajátossága a magyar protestantizmusnak, hogy a 16-17. században e kritika elsősorban ószövetségi hátterű profetikus gesztusok kíséretében történt. Ennek nyilván történeti okai is voltak, hiszen a török folyamatos jelenléte az egész korszakban éltető eleme lett a zsidó-magyar sorspárhuzam gondolatának s az erre épülő exegetikai gyakorlatnak, ami a kor hazai történelemszemléletének keretét is képezte. A korabeli magyar protestantizmus tudományos igénye hazai egyetem híján csak a peregrináció gyakorlata révén elégülhetett ki, de ez egyúttal azt is jelentette, hogy a magyar protestáns teológia nemigen vállalkozhatott eredeti teljesítményekre, inkább a nyugat-európai teológiai és kegyességi irányzatok hazai adaptálását végezte. Ebben az önállótlan helyzetben tompult viszont a magyar protestantizmus kritikai érzéke, s amikor a török kiűzésével a profetikus szerepvállalás már értelmetlennek bizonyult, kritikai érzékenysége csaknem meg is szűnt, hiszen bő másfél évszázadon át protestáns teológiai gondolkodásunk erőteljesen a török kérdés értelmezésére volt beállítva. Történelmileg nézve tehát részben itt kereshető annak a jelenségnek a gyökere, hogy a sajátos protestáns műveltségelemek közül a hazai protestantizmus ma is talán a kritika és a megkülönböztetés készségével rendelkezik legkevésbé. Pedig egyházpolitikai, közéleti, iskolaügyi kérdésekben és az egyházi tudományosság terén égetően szükség lenne a bibliai gyökerű és tudományosan is megalapozott kritikai meglátásokra. Köztudott, hogy a kritikai magatartás és a tudományos vizsgálódás igénye nemcsak a protestantizmus, hanem általában a modern kori értelmiség magatartásának is sajátja. Nem véletlen ez, hiszen az újkor hajnalán, egészen a felvilágosodásig, protestáns gondolat és értelmiség együtt haladnak. Ezt követően a világi értelmiség kezdi elveszíteni transzcendens távlatait, a teológiai gondolkodás pedig profetikus küldetését, sőt olykor sajnálatosan tudományos megalapozottságát is. Ugyanakkor a protestantizmus kritikája elvi értelemben fölötte áll a modern értelmiségi kritikának, hiszen alapját a theonómia képezi. Ehhez a forráshoz visszatérve teheti kritika tárgyává a protestantizmus ma is a felvilágosodás dogmáit, mint egy adott kor történelmi feltételei között létrehozott emberi igazságokat. A magyar protestantizmus egyetemes beágyazottsága kulturális, nemzeti és európai szinten „A kultúra nem tudás, nem művészi produkció, hanem életet szabályozó elv, amely egy embercsoport minden tagjának belső mágnese, irányítója. Ilyen értelemben volt a görögöknek és franciáknak, s ilyen értelemben nincs ma minékünk kultúránk. De ha mégis van magyar csoport, mely százezrek alá tudott valami közös szellemi alapot teremteni, akkor a protestantizmus az, mindenhová elért, magyar könyv számba menő bibliájával és zsoltáraival." 41 Németh Lászlónak ez a vallomása a magyar protestantizmusról egyszerre letaglózó és felemelő. Hiszen miközben arról beszél, hogy európai