Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.
Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról
protestantizmus spirituális vagy politikai szélsőségei felé (szélsőséges pietizmus, politikai independentizmus), sőt még később, a teológiai racionalizmus és liberalizmus idején is erőteljes biblikus vonásokat őrzött (egyetlen példát említve: Szikszai György: Keresztyéni tanítások és imádságok című 18. század végi munkája, mely szellemiségében erősen a 17. század biblikus gondolkodásához kötődik, több mint kétszáz éven át, gyakorlatilag máig népszerű maradt a hazai reformátusság körében). A vallomáskényszer a 16. században még elsősorban tényleges egyházi hitvallások megfogalmazására vagy átvételére indította a hazai protestantizmust. Ezek a hitvallások teológiai értelemben ma is iránymutatóak lehetnek, viszont az is tagadhatatlan, hogy megfogalmazásuk a mai ember számára talán már túlságosan dogmatikus, s akadnak bennük olyan korhoz kötött elemek is, melyekről ma már esetleg másként gondolkodhatunk. Kézenfekvő tehát a kérdés, bár megfogalmazni alig-alig merjük: • Elégségesnek bizonyulnak-e ma 16. századi hitvallásaink? Milyen tartalmi elemei lehetnének egy korszerű magyar protestáns hitvallásnak? A későbbi századokban a magyar protestantizmus vallomáskényszere egyszerűen megszólalási vagy publikációs kényszerré szelídült. Gondoljunk csak arra, hogy a nyomdák szűkös kapacitása, a tőkehiány és egyéb mostoha körülmények ellenére a magyar protestantizmus milyen nagy számban és terjedelemben, s nem utolsósorban milyen magas színvonalon megfogalmazott írásokat hagyományozott ránk a reformációt követő két évszázadból. A magyar protestáns vallomáskényszer irodalmi kiteljesedését, mely a hit- és bűnvallás konfesszionális összetartozását még tudatosan vállalja, a Szent Agoston-i hagyományhoz való kötődése révén európai távlatokkal bír, s a műfaj sajátosságaiból következően művészi igénnyel fogalmazódik meg, a 17-18. század fordulóján fogant erdélyi emlékiratokban láthatjuk, elsősorban Bethlen Miklós 33 és Bethlen Kata memoárjaiban. Talán nem véletlen, hogy e műfaj magyar nyelven megszólaló korabeli képviselői szinte kizárólag protestánsok. Mint ahogy az sem igen tagadható, hogy a hazai protestantizmus a felvilágosodás kora után is számarányát jóval meghaladó mértékben ad igen erős vallomáskényszerrel megáldott jeles írókat a magyar életnek; hadd utaljunk itt csupán Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Kemény Zsigmond, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső vagy Németh László írói munkásságára. A „confessio-kényszer" erőteljes hazai hagyománya mai helyzetünkben a protestáns műveltséget illetően az alábbi kérdések megfogalmazására késztethet bennünket: • Megfelelő mértékben formálja-e mai egyházi, gyülekezeti életünket, a protestáns sajtót és médiát a confessio belső kényszere? • Jelen van-e bármilyen szinten is a magyar protestantizmus imént vázolt öröksége közéletünkben (a politikában és a civiltársadalomban)? Kérdéseink megfogalmazásából is kitetszik, hogy e ponton, tehát a hitvallás és bűnvallás, hétköznapi értelemben a világ előtti bizonyságtétel terén figyelhetők meg leginkább a mai magyar protestantizmus hiányosságai. A szekularizált környezetben, amely „teljesen vak az örökkévalóság dolgai irányában" 34 , a kereszténység, s ezen belül a protestantizmus - ha életben akar maradni - hosszú távon nemigen spórolhatja meg a mielőbbi nyílt színvallást, a világnézeti vitákat, s az abból következő esetleges hát-
