Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Corpus evangelicorum - BATÁRI FERENC - GERELYES IBOLYA: Egy erdélyi gyűjtő emléke

Ahmed szultán (1603-1617) uralkodása idején számos szultáni rendelet tiltotta azt, hogy más célra, mint a szultán által elrendelt dzsámi építkezése számára, csempéket gyártsanak. Az eredmény, a dzsámi belső terének burkolata, összességében valóban lenyűgöző látványt nyújt, de aprólékosabban megvizsgálva az egyes darabokat, kitetszik, hogy a csempék egy részének motívumkincse, illetve technikai kivitelezése kissé elmarad a klasszikus kor kiemelkedő alkotásaiétól. A 17. század folyamán az izniki gyár termelése visszaesett, a század első felében azonban a hanyatlás egyelőre csak az előállított csempék minőségén látszott meg. A szerájbeli nakkásháne jelentőségének csökkenésével magyarázható, hogy a mintakészítés mindinkább a csempekészítők kezébe csúszott át, s ennek következtében a motívumok egyszerűsödtek. A kor jellemzője az egy csempén megkomponált, majd egy adott falfelületen sokszorosan megismételt kép: legtöbbször szegfűk alkotta szimmetrikusan elrendezett virágcsokor, melyet két ciprusfa között álló egyszerű vázában helyeztek el. Ugyancsak gyakorivá vált a stilizált virágok alkotta szimmetrikus hálóminta. A technikai kivitelezés is igénytelenebb lett: a klasszikus korszak ragyogó máza megkopott, és a korábbi sokszínűség is elmaradt, helyét a kék, illetve a türkiz vette át.

8 A század első felében azonban még komoly alkotások születtek. Az isztambuli Topkapi Szerájban ekkor készült a Reván (1635), illetve a Bagdad (1637-39) pavilon, valamint a hárem számos termének csempeburkolata. Ugyanilyen csempék díszítik az 1640-ben épült üszküdári Csinili dzsámit is. Kiemelkedő teljesítményként értékelhető, hogy a század közepén nagy tételekben szállítottak kék-fehér csempéket a távoli Kairóba, ahol - a kor divatjának megfelelően - 1652-ben Ibrahim Aga ilyen falicsempékkel burkoltaira az általa felújíttatott 14. századi mecsetet. A sort az 1663-ban befejezett isztambuli Jeni Validé dzsámi zárja, melynek belső terét az izniki műhelyekben készült, szegfűmintás kék-fehér csempék sora díszíti.

9 A 18. század elejétől Iznik szerepét mindinkább Kütahja városa vette át, és jelentőségét mind a mai napig megőrizte. Az izniki kerámia divatja a korabeli Európát is elérte. Velencei és genovai kereskedők révén nemcsak Itáliába, hanem Németországba és Angliába is eljutott, akár az uralkodói körökig is. Talán nem érdektelen felidéznünk Stephan Gerlach 1573-1578 között írt útinaplóját, aki, mint Ungnád Dávid, I. Miksa (1564-1576), majd II. Rudolf (1576-1612) konstantinápolyi követének udvari papja, hat évet töltött Törökországban. O említi, hogy ura egy hajórakományra való izniki edényt és csempét hozatott Velencébe.

10 1582-ben III. Murád szultán (1574-1595) 52 napig tartó körülmetélési ünnepségsorozatot rendezett fia, Mehmed számára. Az ünnepségre számos európai ország követét is meghívták. A vendéglátáshoz a szerájbeli konyhák edénykészlete nem bizonyult elegendőnek, hiszen még több mint ötszáz izniki fajanszedényt az isztambuli bazárban kellett beszerezni. Talán nem véletlen, hogy Európában az izniki kerámia divatja ezután lágolt fel.

11 Különösen kedveltek voltak a korsók, melyeket európai műhelyben, fémből készült fedővel láttak el. Az egyik leghíresebb darab Halle városában, Johann Friedrich von Brandenburg választófejedelem tulajdonából maradt fenn. A korsó ma már nincs meg, ám megmaradt fedelének felirata büszkén hirdeti származását: „Zu Nicea bin ich gemacht - Und nun gen Halle in Sachsen bracht Anno 1582"

12