Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - BATÁRI FERENC - GERELYES IBOLYA: Egy erdélyi gyűjtő emléke
Magyarország területére több úton is eljuthattak az izniki műhelyek alkotásai. A hódító törökség magasabb rangú, módosabb hivatalnokainak, katonáinak személyes tárgyai között az izniki fajanszedényeket is megtaláljuk. Sokszor idézett példa erre az 1587-ben, Budán elhunyt Ali Cselebi tímárbirtokos, budai kádi hagyatéka. A halála után ingóságairól felvett listában az asztali edények között egy izniki tálat, illetve egy tányért, valamint hét csészét, a konyhai edények között pedig egy izniki korsót és tizenkilenc darab tálkát jegyeztek fel. 13 A budai török vámnaplók, illetve a régészeti leletanyag egyaránt arról tanúskodik, hogy a Dunán, a 16. század második felében, jelentős mennyiségű izniki fajanszárut szállítottak a hódolt területre. 14 Az ásatások során a legtöbb izniki fajansz a budavári palota területén kerül elő. Ennek oka nemcsak abban rejlik, hogy Buda, mint a vilajet székhelye a berendezkedő törökök rangosabb rétegeinek adott otthont, hanem az is egyértelmű, hogy a dunai víziút megkönnyítette a törékeny fajanszáru eljuttatását e távoli vidékre is. Egészen más képet kapunk, ha a királyi Magyarország, illetve Erdély területét vizsgáljuk. Talán meglepő, de a korabeli európai divat e tekintetben nem éreztette hatását. Eddigi ismereteink alapján úgy tűnik, hogy még a főúri-nemesi családok háztartásaiban sem használták e kerámiát - legalábis a korabeli hagyatéki leltárak, ingóságjegyzékek erről tanúskodnak -, miközben jól tudjuk, hogy az oszmán-török eredetű szőnyegek, textíliák, fegyverek milyen népszerűek voltak e körökben. A pontosság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a „törökös divat" inkább a 17. századi Magyarországra voltjellemző, az izniki kerámiagyártás fénykora, illetve annak európai divatja pedig a 16. század második felére. Ma még kevéssé kutatott, így csak nagyon óvatosan szólhatunk az izniki kerámiatárgyak jelenlétéről a korabeli Erdélyben. Az adatok meglehetősen szórványosak. Annyi bizonyos, hogy a portai követeknek szóló fejedelmi utasítások között izniki fajanszedény-rendelést nem találunk. Egy adatot mindenképpen érdemes megemlítenünk. Minden valószínűség szerint izniki terméknek kell tekintenünk azt a „belül török festékkel festett török poharat", amelyet Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) özvegye, Brandenburgi Katalin ingóságai között írtak össze 1636-ban. 15 Talán nem véletlen, hogy az Erdélyben készült habán kerámia egy csoportján az izniki hatások is kimutathatóak. 16 A jövendő kutatás számára izgalmas feladat lehet annak kiderítése is, hogy a Brassóban, illetve Nagyszebenben élő szász kereskedők kedvelték-e. 17 A fenti adatok ismeretében, miszerint a régészeti leletanyagon kívül viszonylag kis számú izniki kerámia került magyar gyűjteménybe, különösen fontosnak kell tartanunk azt a néhány izniki edényt, amely Sigerus Emil gyűjteményéből került az Iparművészeti Múzeum tulajdonába. Mivel tudjuk, hogy a Szászföldön nagy tiszteletnek örvendő, jeles család a 16. századig tudja őseit visszavezetni, talán nem túlzás az a feltevésünk, hogy az alább ismertetendő darabok a korabeli kapcsolatok révén - már a 16. század második felétől-végétől - erdélyi szász tulajdonban voltak.
