Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Figyelő - MATUS LÁSZLÓ: Egyházunk 1848-49-ben (Kertész Botond: Evangélium és szabadság)

források tömkelege a levéltárak mélyén. Ezeket elő kell bányászni, átrostálni, jegyzetelni, értelmezni, rendszerezni. Annak idején is volt már sajtó, így vannak periodikumok is, melyeket szintén át kell nézni, szelektálni stb. Nemcsak arról van szó, hogy mindez hatalmas munka. Egy monográfia megírása kollektív alkotás. Nem elsősorban azért, mert a szerző mások kutatómunkájára támaszkodhat; inkább mert meglátásaikra, elméleteikre támaszkodva vagy azokkal polemizálva építkezik, lényegében az elődök és a kortárs történészek tapasztalatai segítik a tájékozódásban. Kertész Botondnak kevesen fogták a kezét nagy vállalkozása során. Ilyen esetben, amikor szinte ismeretlen területet tár fel a kutató, általában az szokott történni, hogy egy kötetbe gyűjtve kijön egy tanulmánycsokor, amit csak a szerző személye fog össze. S jelen esetben persze a tematikus jelleg is: forradalom, szabadságharc és az evangélikusok. Kertész könyve azonban - s ez számomra igen örvendetes meglepetés volt jóval többet ad egy tanulmánygyűjteménynél. Mind világos és arányos szerkezetű felépítésében, mind célratörő, igényes nyelvezetében megfelel egy összegző munka formai követelményeinek. Tartalom tekintetében sem marad el ezektől, bár ezen a téren azért érződik a történeti irodalom hiánya, ami viszont, ahogy azt már fejtegettem, nem róható fel a szerzőnek. A fejezetek többsége így kifejezetten forrásközlő jellegű lett, s ezáltal kevesebb teret engedett az értelmezésnek. Említett jellegük miatt ugyanakkor éppen ezek a fejezetek a könyv legsikerültebb részei, az új források logikus rendszerbe építése pedig a valódi érdeme a könyvnek. A szlovák fegyveres akciókról tudósító szakirodalmat elemző résztől eltekintve a szerző mindvégig az elfogulatlanság talaján áll, minden véleményt bemutat, tárgyilagosan és a háttérből kommentál. Kritikai észrevételeim azzal a sajnálatos ténnyel vannak összefüggésben, hogy a könyv sajtó alá rendezése során nem volt - legalábbis a kolofon tanúsága szerint lektori korrektúra. így maradhatott a szövegben néhány apróbb stilisztikai és helyesírási hiba, időnként következetlen lábjegyzetek és egy-két nagyobb elírás a szlovák személynevek esetében, ahol talán az is hasznos lett volna, ha a szerző ismerteti, milyen névírási gyakorlatot követ. Összegezve, a könyv alapmunka az egyháztörténet-írás számára és egyben ösztönzés is a további kutatásra. Az egyházi autonómia és oktatás kérdése, a nemzetiségi mozgolódások, a lelkészek közvetítő szerepe a kormány politikájának propagálásában, az evangélikusokkal szemben a többi felekezetnél nagyobb mértékű megtorlás a szabadságharc bukása után, mind olyan területei a 48-49-es evangélikus egyháztörténetnek, ahol még csak a kérdések felvetése történt meg. Az első, úttörő lépést Kertész Botond már megtette - talán lesznek, akik a nyomába lépnek. Matus László ö