Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.
Rokon irodalmakból - SAÍT FAÍK ABASIYANIK két elbeszélése
Sait Faik Abasiyanik két elbeszélése Mányoki János fordításában Sait Faik Abasiyanik életéről és irodalmi jelentőségéről a Credo 2000/1-2. számában röviden már olvashattunk (90. o.). A terjedelmi korlátok nem engedték, hogy Rubovszky Edit külön szóljon az író tengeri témájú elbeszéléseiről, amelyek az életmű kiemelkedően fontos részét képezik. Most azonban olyan írásokat mutatunk be, amelyek a tenger világában történnek. A két elbeszélés külön-külön is megállja helyét, bár téma szerint összekapcsolódnak. Az Éjszaka Sivriadán rögtön hatott rám, a második írást vontatottnak, a sok párbeszédet némileg érdektelennek találtam. Mégis lefordítottam mindkét novellát, s nemcsak a tematikus összefüggés miatt. Inkább abban a hitben, hogy a nappal józanságát, életerejét, viszonylagos derűjét tükrözi a Reggel Sivriadán. Bár a Credóban - érthető módon - kevés török írás jelent meg, mégis érzékelhető, hogy az új török irodalomban fontos a tengerélmény. Hahkarnas Bahkcisi elbeszélése, Orhan Veli Kanik versei, Sait Faik Abasiyamk - most bemutatásra kerülő - két novellája folyóiratunk olvasóinak is ad erről némi fogalmat. Az említett szerzőket akár egymás mellett is érdemes olvasni, mert tengerélményük - hasonlóságában és különbségében - egyetlen nagy témát gazdagít. Sait Faik Abasiyamk a forma terén sokat köszönhet a francia irodalomnak, míg hangulatában, témáiban erős a görög íz, a görög jelenlét. A magyar olvasó számára tanulságos, hogy a török kultúra, amely régmúltjában ezer párhuzamot kínál a mienkkel, s amely - a mienkhez hasonlóan - egykor tipikusan szárazföldi, újkori változatában mennyire mediterránná, mennyire levanteivé vált. Közép-Ázsiából, Mongóliából, lovas nomád ősöktől vett altáji nyelv közvetíti a Földközi-tenger nagy élményét. Éjszaka Sivriadán Áprilisi este volt; útra keltünk. Azon a távoli, pislogó fényű szigeten akartuk tölteni az éjszakát, hogy már hajnalban kimehessünk abroncsos keszegre. Tehát korán akartunk indulni. Furcsa volt az idő. A távoli köd szinte viharfelhőnek látszott; de a keleti szél hirtelen szétszórta. A széllel sötét felhő érkezett, esőt hozott. Aztán szivárvány tűnt föl: teljes széltében átfogta az eget. Kalafat ekkor megszólalt: - Hála Isten. Kezdhetjük. Rendbejött az idő. - Úgy vélekedett, hogy elkerültük a vihart: az égbolton a hét szín a nyugalom jele.