Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - KALLA GÁBOR: André Parrot emlékezete

ajtókat sohasem egy tengelyre helyezték el, hanem mindig egy kicsit eltolva, hogy kívülről a kíváncsi szemek ne láthassanak be. Balra helyezkedett el a kapuszárny központi konyhája (B). A négyzetes udvar keleti oldalán az áruk regisztrációját végző hivatal (C), a déli oldalán pedig egy kifelé nyitott, emelt szintű helyiség (132; E) kapott helyet, amelyhez szokatlan megoldásként félköríves lépcsők vezettek. A helyiség belső oldalait áldozati jelenetet ábrázoló festmények díszítették. A helyiség funkciójával kapcsolatban nincs egyetértés, van aki szentélynek, van aki kihallgatási csarnoknak tartja. Az utóbbi jobban illik a helyéhez. Tőle délkeletre egy palotaszentély (D), délnyugatra pedig a kovácsok műhelye (F) feküdt. Innen a palota belső, „házszárnyába" csak kerülő úton, jól őrzött helyiségeken keresztül lehetett bemenni. A királyi reprezentáció központja három helyiség volt, a 106. udvar és a 64-es számú trónterem (G), valamint mögötte a királyi kultuszok kápolnája (65; H). Ide már csak a legmagasabb rangú tisztviselők, a királyi udvar legbelsőbb köreihez tartozók, a királyi szolgák és a követek juthattak. Az udvart körbevevő falak festettek voltak, a legszebbeket a déli falon találták meg az ásatok, és ezek közül is a leghíresebb a Zimri-Lim beavatási szertartását ábrázoló kép (5. kép). Ez a falfestmény a kevés ismert mezopotámiai festészeti alkotás egyik legkiemelkedőbb darabja. Sajnos a lelőkörülmények csak ritkán teszik lehetővé a falfestmények fennmaradását. Ez nemcsak a pusztulékony vályogfalaknak „köszönhető", hanem a sajátos technikának is. Míg pl. a nedves mészvakolatra festett római freskók hozzákötnek az alaphoz, és lehullásuk esetében is nagyobb darabok maradnak meg belőlük, addig Mezopotámiában az agyagvakolatra egy vékony kiegyenlítő gipszréteget tettek és erre festettek (6. kép). A vakolat leválásakor a festmény apró gipszlapocskákra esik szét és gyorsan elpusztul. Csak nagyon kevés alkalommal védte meg a felső részről lehullott törmelék a festményeket úgy, mint ebben az esetben. A 2,50x1,75 m nagyságú képmezőt vastag vörösesbarna, egymást követő spirálisokkal (ún. futókutya motívummal) díszített sáv keretezi. A kompozíció középpontjában két sávra osztott négyzetben kapott helyet a főjelenet: a király beavatási ceremóniája, amely a későbbi koronázásoknak felel meg. A szíriai királyok jellegzetes öltözékét, a magas, széles peremű süveget, a teljes testet fedő rojtos szélű leplet és rövid szoknyát viselő uralkodó a harcias Istár istennő elé járul, hogy átvegye a hatalom jelképeit, a pálcát és a karikát. Az istennő egy oroszlánra lép, jobb kezében a regáliákat, baljában pedig egy sarlókardot tart, hátán további fegyverek. Kettejüket két felemelt karú Lama istennő keretezi (az istenek szarvakkal díszített sisakjaikról ismerhetők fel), ők alacsonyabb rangú személyes védőistenségek, akik Zimri-Limet bevezetik a nagyobb istenség elé. Balra egy további férfi isten csatlakozik hozzájuk. Alattuk két vízi istennő aryballosokat tart, melyekből az élet vize árad szét négy sugárban. A vízben halak úszkálnak. A belső képmezőt két-két pálmafa (termő és porzó) keretezi, melyek a világmindenséget szimbolizáló mitikus kertben állnak, ezeket keveréklények veszik körül. Két szélen újra a Lama istennők jelennek meg. A kompozíció az uralom szent jellegét fejezi ki összefüggését az isteni szférával, a termékenységgel és a bőséggel. A színek skálája az egyik leggazdagabb az ismert mezopotámiai festmények között, a szokásos fekete, fehér, vörös és vörösesbarna mellett itt megjelenik a kék, a sárga és a zöld is. Ez a szí-