Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - KALLA GÁBOR: André Parrot emlékezete
—_ N JÍ? <u-^ GÁBOR ^ DRÉ p í!5í ? ^L EMLÉKEZETE nesség egyedülálló betekintést nyújt a szíriai öltözködés tarkaságába, különösen érdekesek a későbbi szíriai öltözetekre emlékeztető csíkos és foltos ruhák. A falfestmény védelmére egy oszlopok tartotta féltetőt építettek. A képen ábrázolt vízi istennők egyike szobor formájában is előkerült (7. kép). Az életnagyságúnál alig kisebb szobor Ebih-Ilíhez hasonlóan, korának egyik legkiválóbb alkotása. A hosszú ruhában, mezítláb ábrázolt istennő szarvkoronás fejfedőt és hátul ellensúllyal megtartott hatsoros, nehéz nyakláncot visel. Kezében ugyanúgy egy aryballosnak nevezett gömbös testű edényt tart, mint társai a festményen. Az edény valójában egy vízköpő volt, amelyhez a talapzaton és a testen át belső csatorna vezetett. Mivel a darabjai láthatóan nem az eredeti helyen kerültek elő, élénk vita folyik a kutatók közt arról, hogy hol is állhatott eredetileg. Egyes elképzelések szerint a 65. helyiségben (H) párosan állt, és egy olyan kompozíció része volt, amely szinte leképezte a festmény beavatási jelenetét. Mások inkább az udvarra helyezik. A vitában fontos érv, hogy a szövegekben gyakran szerepel egy udvar, amelynek a neve pálmaudvar. Ezt korábban a pálmák udvarának fordították, és sokan úgy gondolták, hogy az udvarban egy pálmaliget lehetett, vizet köpő szobrokkal. Valóban elő is kerültek az udvar alatt égetett téglából és bitumenből összerakott vízvezető csatornák. Viszont egyértelművé vált, hogy a név fordítása a pálma udvara, és ezt az egy pálmát a későbbi ásatok szerint bronzból készíthették el és az udvar közepén állíthatták fel. Elképzelhető, hogy sok más mellett épp ez a bronz pálma tette ilyen híressé a palotát. Összességében azt mondhatjuk, hogy biztosan állt egy vagy több vízköpő szobor a palotának ezen a részén, de nem egyértelmű, hogy hol. A 64. és a 65. helyiségek (G, illetve H) jelentették a palota és egyben a királyság középpontját. Az első 7,70x25,60 m nagyságú, 3,10 m széles bejárata pontosan az északi hosszanti fal közepén volt. Vele szemben kapott helyet a nagy kőlappal borított trónemelvény, ahova lépcsőkön lehetett feljutni. A falon megmaradt nyomok szerint, a valószínűleg elefántcsont-faragványokkal és arannyal borított trónszék fölé egy baldachint emeltek. Ebben a csarnokban fogadta az uralkodó a legfontosabb követeket, itt tartották a nagy lakomákat is. Csak sejthetjük, hogy a belső dísze értékes faliszőnyegekből állhatott, de ebből nem maradt ránk semmi. Parrot szerint a nyugati falnál áshatott a vízköpő istennő szobor. A következő helyiség, az ünnepi terem (H) a legnagyobb a palotában. 11,70x26,30 méteres felületét csak hatalmas cédrusfák törzsei fedhették le, vastag falait az ásatok még közel 10 méter magasságig megtalálták, de az arányok alapján az eredeti magasság elérhette a 17,5 métert is. A helyiség keleti, rövidebb oldalán egy lépcsőkön megközelíthető, kiemelt fülkét süllyesztettek a falba. E monumentális tér a királyi kultuszok eseményeinek megrendezésére szolgálhatott, a fülke lehetett a beavatási jelenet színtere. A lépcső mellett több szobortalapzat is volt, és egy szobor elő is került, Istupilumé (8. kép), aki egy korábbi sakkanakku volt (Id. feljebb). A helyiség alatti vízvezetékek alapján sokan úgy gondolják, hogy itt lehettek a vízköpő szobrok elhelyezve. Istup-ilum szobrának itteni elhelyezése meglepő, felállításával a Zimri-Lim-dinasztia amurrú származású tagjai talán a helyi hagyományokhoz akartak visszanyúlni, hogy ezzel is erősítsék hatalmukat. Ez a kemény dioritból készült szobor sokkal vas-
