Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.
Corpus evangelicorum - KALLA GÁBOR: André Parrot emlékezete
73 évesen vonult vissza a terepmunkától, hogy életét ezután a kiásott leletek feldolgozásának szentelje. Erre még hat évet adott neki a sors. Talán akkor tisztelgünk legméltóbban André Parrot emlékének, ha egy vázlatos képben áttekintjük az általa Mariban feltárt civilizáció történetét és annak emlékeit. Ebből reményeink szerint az is kiderül, hogy munkássága milyen óriási jelentőségű a tudomány számára. A kora dinasztikus Mári és a sakkanakkuk kora Mári városát valamikor a Kr. e. 3. évezred kezdetén alapíthatták, és azonnal a környék egyik legjelentősebb települése lett. Ez nem véletlen, hiszen fekvése egész kiváló volt. Ebben a térségben az Arab-táblába mélyen bevágódik az Eufrátesz, a völgye pedig igen termékeny, ami jó alapot nyújtott a fejlődéshez. Mári emellett nagy hasznot húzhatott a Szíria és Mezopotámia közötti áruforgalom ellenőrzéséből is. Jelentőségét jelzi, hogy szerepel a már említett Sumer Királylistában is. A Kr. e. 3.évezred első felében, a kora dinasztikus kornak nevezett időszakban a várost az akkád nyelv egyik dialektusát beszélő népcsoport lakta, akik valószínűleg az észak-babilóniai akkádoktól vették át a sumer eredetű, de a sémi nyelvek igényei szerint átalakított ékírást. Az itt talált kora dinasztikus táblák voltak az első biztos jelei annak, hogy a sémi akkádok nem kései betelepülők voltak, hanem legalább Észak-Mezopotámiában és Szíriában őslakosok. Ez a tény azonban csak akkor lett a tudomány számára teljesen egyértelmű, amikor Szíria nyugati felében, az Aleppótól 60 km-re délre fekvő Eblában (Tell-Mardíh) egy olasz expedíció 1974-ben kiásta a legnagyobb kora dinasztikus archívumot (15 ezer táblát), amit valaha is találtak, egy olyan időszakból, amelyről a tudomány addig azt hitte, hogy az írásbeliség ekkor eddig még nem is ért el. Az eblai táblák részben sumerul íródtak, részben egy eddig nem ismert sémi nyelven, amelyet a szövegek első kiadója először egy nyugati sémi, egészen pontosan egy korai kánaáni nyelvnek (paleokánaáni) határozott meg. Közben alaposabb nemzetközi kutatás után kiderült, hogy a nyelv nem nyugati, hanem keleti sémi, és nem áll távol az akkádtól, annak egy dialektusa. Ráadásul a nyelv sem volt ismeretlen, hiszen Mariban mar a háború előtt előkerültek ilyen nyelvű kora dinasztikus táblák, bár sokkal kisebb menynyiségben, csakhogy ezeket sokáig nem közölték. Sok kutató úgy véli, ha a francia és belga filológusok előbb közlik a táblákat, ma a nyelvet nem eblainak, hanem marinak hívnák. (Azóta, 1992-ben Északkelet-Szíriában, a Hábúr folyó felső folyásánál is előkerültek ugyanilyen nyelvű kora dinasztikus táblák.) Az eblai táblákból körvonalazódott egy, a mezopotámiaival rokon, de attól sok mindenben eltérő korai szíriai kultúra, amelyhez Mári is tartozott. A lelet legnagyobb jelentősége Mári szempontjából az volt, hogy kiderült, Mári nem a civilizáció szélén feküdt, hanem inkább összekötő kapocs volt két civilizáció között. Nyilvánvalóvá vált továbbá, hogy ez a két város volt ekkoriban a legjelentősebb a térségben, és hol békében éltek, hol pedig háborúztak egymással. Mindennek egyik legszebb bizonyítéka egy Enna-Dagan nevű mári király Eblába írt levele, melyet az ottani királyi palotában talál-
