Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Figyelő - ANDORKA ESZTER: Megölelnél-e egy csetniket? (MiroslavVolf: Ölelés és kirekesztés)

netes tömegű irodalmat dolgoz fel a filozófia, szociológia, pszichológia, politikatudomány, biblikus és szisztematikus teológia területéről, de a könyv hangulata mégis egy kerti ünnepségre emlékeztet, ahol részt vesz Kundéra és Toni Morrison, Zygmunt Baumann és Clifford Geertz, Foucault és Judith Butler, továbbá arab politológusok és indián kultúrfilozófusok, de benéz Tillich és Aquinói is. Volf oda-odalép egy vendéghez, bemutatja nekünk, megszólaltatja néhány fontos témában, s rövid eszmecsere után továbbsétál. Stílusa művészien szép, könnyedén váltogatja, kombinálja a köznyelvi és filozófiai, bibliai és politológiai fogalmakat - s a pompás fordítás mindezt el is juttatja hozzánk. A garden party képe mellé azonban el kell helyeznünk egy más természetű képet is. A bibliai szövegeket Volf egészen más módon használja: beléjük fészkeli magát, építkezik, nyelvet csinál magának belőlük. Biblia-használatában valamiképpen hű marad gyökereihez - s teszi ezt olyan sikeresen, hogy egyébként fundamentalizmusra hajló körökben is elfogadásra talál -, másrészt nyitni tud színvonalas kortárs exegéták felé. Központi metaforája, az ölelés is bibliai eredetű. A képek, melyeket egybefoglal benne: a kereszt kitárt karja, József testvéri ölelése (lMóz 45), Isten mint gyerekét átölelő anya (Ézs 49,15), és a tékozló fiait átölelő apa. Ez az ölelés magában foglalja az újjáteremtés gesztusát is. Az alábbiakban gondolatmenetének egy szálát emelem ki és kritizálom. A felszabadítási teológiák egyik első, nagyhatású (és sokszor támadott) tétele a döntés a szegények mellett. Az elnyomás és kizsákmányolás világában az ember nem lehet semleges, döntenie kell, hogy az elnyomás vagy a szegények és elnyomottak szemszögét teszi-e magáévá, ha Bibliát olvas és prédikál, hogy osztozik-e a szegényekkel szegénységükben és felszabadításért vívott küzdelmükben. A szegények melletti döntés egyszerre hermeneutikai és politikai döntés tehát, mely szorosan összekapcsolódik egy szűk értelemben vett teológiai állítással: Isten különleges szeretettel fordul a szegények felé, minden ember közt különösen szívén viseli annak a sorsát, akit az emberi társadalmak kirekesztenek és elhallgattatnak. Ez a kettős tétel - döntés a szegények mellett, s Isten különös szeretete a szegények iránt - akkor vált problematikussá, mikor újabb és újabb csoportok jelentkeztek a „szegény", a „szegények legszegényebbje" címért, és sokuk éppen más szegények közvetlen elnyomásától szenvedett: színes bőrűek a fehér szegényektől, szegény asszonyok a szegény férfiaktól, és így tovább. Ki hát a szegény, aki mellett döntenünk kell? (Ez a fordulat érthető úgy is, mint a felszabadítási teológiáknak, mint modernista diskurzusoknak a szembesülése a posztmodern problematikával.) Az Ölelés és kirekesztés térségünk tapasztalatai alapján tágítja tovább a kérdést. Európának ebben a részében szinte mindenki elnyomottnak, a történelem kifosztottjának tudja magát, minden etnikai vagy társadalmi csoportnak megvan a maga történelmi sérelemlistája. Az ezekre alapozó politika, az egyes csoportok narratíváit abszolutizáló teológia csak a bűnök és szenvedések spirálját építi tovább. De hogyan lehet mindebből kiutat találni? Itt a gondolatmenet a felszabadítási teológiák egy másik kulcsproblémájával, az „elnyomó felszabadításának" kérdésével is érintkezik. Volf az identitás és a „másik" fogalmának pontosítása útján remél válaszra találni.