Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.
Figyelő - BÉRES TAMÁS: Lindbeck könyvéről (George A. Lindbeck: A dogma természete...)
Lindbeck könyvéről George A. Lindbeck: A dogma természete. Vallás és teológia a posztliberális korban, (fordította: Ittzés Gábor, Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest, 1998.) A 20. század második felének - önmagát jobb híján posztmodernnek nevező - építészeti irányzatától a kultúra más területein élő jó néhány művészeti és tudományág is kedvet kapott, hogy eltérő szándékaik összegzésére - saját önértelmezésükre hirdetett moratóriumként - addigi jellegük poszíosított elnevezésével tegyenek kísérletet. Tettüket indokolta Thomas Kuhn kb. ezzel egyidőben megszülető felfedezésének, a tudományfejlődés paradigmatikus elméletének népszerűsége is, amely szakított saját töretlen és egyenes vonalú fejlődésébe vetett hitével, és a tudományos gondolkodás előrelépésének újabb, modern utáni modelljét fogalmazta meg. Az így létrejövő poszt-hagyományos világszemlélet egyre kevesebbet törődött saját megrendíthetetlen megalapozásával, és egyre nagyobb kedvét lelte a környező színes világhoz való viszonyának elemzésében. A teológiában ez a szándék, a hangsúlyosan filozófiai alapokon nyugvó (vagy ennek különböző hagyományaival jellemzően szembehelyezkedő) posztmodern teológia mellett, a '80-as évek Yale Egyetemének szellemiségében gyökerező posztliberális teológia formájában is testet öltött. Az általános gyakorlattól eltérően ez a szellemiség a teológiát nem annak pl. Eliade által kidolgozott vallási jellegére alapozza (amelynek felhasználásával minden konkrétan létező vallás egy közös pontba vezethető vissza és legalábbis ilyen alapon együtt tárgyalható), hanem kiemelt figyelemmel van minden tárgyalt vallás saját közegére, amelyen belül maradva kívánja megérteni azok lényegét is. Ebben az értelmezésben sokkal lényegesebb szempont egy-egy vallás szociológiai vagy antropológiai közege és a szent szövegek közvetlen szövegi életterükben betöltött funkciója, mint azok megszokott teológiai-módszertani elemzése és értelmezése. Hogy a posztliberalizmus megértéséhez mennyire félrevezető volna az elnevezéséből kiindulni, arra az irányzatalapító George A. Lindbeck egy gondolata szolgálhat például: „Akár »posztmodernnek«, »posztrevizionistanak« vagy »posztujreformatorinak« is hívhatnánk azt a fajta teológiát [...], de a posztliberális tűnik a legjobbnak, mivel a kérdéses teológia időben a liberális módszert fémjelző tapasztalati-expresszív megközelítés után következik." Az idézet a szerző leghíresebb és egyben az irányzat névadó fejezetét is tartalmazó könyvéből, a Dogma természetéből való (183. o.), amely könyv a Hermeneutikai Kutatóközpont kiadásában (Ittzés Gábor fordításában) immár negyedik éve magyarul is olvasható. A Karl Barth teológiájára (221. o), Aquinói Tamás vallási nyelvről alkotott felfogására (110. kk. o.), Alasdair Mclntire, Kuhn és Wittgenstein filozófiájára épülő posztliberalizmus arculatának alakítói közt találjuk a szociológus Péter Bergert, az antropológus Clifford Geertz-et és az irodalmár Auerbachot, legismertebb teológus képviselői közt Hans Freit, Brevard Childs-t. Amíg az ökumenikus párbeszédnek elkötelezett Lindbecket elsősorban a dogmák ökumenikus értelmezését is lehetővé tevő, „gyakorlatilag hasznos,, szabályelmélet megalkotása érdekli, Frei és Childs a narratív és kánonkritikai elméletek kidolgozása révén vált ismertté. Ahogy műveikből kiderül, a
