Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - ORHAN VELI KANIK versei

Orhan Veli Kanik versei Bede Anna fordításában Orhan Veli Kanik (1914, Isztambul - 1950, Isztambul) a 20. század első felének jelentős török lírikusa. Az isztambuli egyetemen irodalmi tanulmányokat folytatott, később tanársegéd, postai tisztviselő, majd az oktatási minisztérium munkatársa volt. Közben három évig tartalékos tisztként is szolgált. Élete utolsó évében a Yaprak (Falevél) című folyóiratot szerkesztette. Első verseit álnéven írta. Működésének első szakaszában kötött formában alkotott, később mindinkább a szabadvers felé fordult. Az új török irodalom történetében korszakjelző értékű a Garip (Furcsa) című kötet (1941), amelyet Kanik két költőtársával közösen adott ki. Ezt követően még négy önálló kötete látott napvilágot. Magyarul a Szenvedélyek tengere című antológiában (Európa, 1961) olvashattunk tőle viszonylag gazdag válogatást Végh György és Kónya Lajos tolmácsolásában. Mostani rövid válogatásunk - tizennégy vers - a költő két kései kötetéből (Yenisi (Új versek) 1947, Karsi (Ellenében) 1949), valamint utolsó versei közül való. Kanik szabadverseit vagány hangvétel, egyszerű, élet közeli gondolkodásmód jellemzi. „Legényes - mondta róla a műfordító. Tengerszaga van, nem papírszaga." TENGERRE VÁGYÓKNAK Hajók vonulnak álmaimban. Díszes hajók a tetők felett. Én, boldogtalan, Én, ki évek óta tengerre vágyom, „Csak nézem, nézem és sírok." Mióta először láttam meg a világot, Egy kagyló héjai között: Vizek zöldje, egek kékje, Rigóhalak hullámos mintája... Még ma is sósán folyik a vérem, Ahol az osztrigák megvágtak.