Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

Thesaurus ecclesiae - BENKŐ ELEK: Középkori keresztelőmedencék erdélyi evangélikus templomokban

mas kultusztárgyak és -képek iránt, elsősorban a városi középrétegek körében. E tárgy­horizont jellegzetes tartozékai a meglehetősen nagy méretű (6-11 cm átmérőjű) alakos díszű medaillonok (6. kép). Ezek eredeti modelljeit pecsét- vagy éremvésők készítették finom szemcsés kőből vagy igen jól iszapolt agyagból, hogy segítségükkel bronzplaket­teket, továbbá kerámiamásolatokat, illetve színezett, házioltárra, ereklyetartóra vagy díszládikára applikálható, nagy sorozatokban gyártott papírmasé korongokat állítsanak elő, de használhatták a negatívokat szárazsütemények (mézeskalács) díszítésére is. A ránk maradt emlékek tanúsága szerint e reliefeket később szívesen alkalmazták díszí­tőelemként a harangöntők, valamint a fém és keménycserép edényeket előállító kü­lönböző mesterek. A minták többsége a Közép-Rajna-vidék városaiban került elő, it­teni eredetüket minuszkulás, középfelnémet felirataik nyelvi sajátosságai is alátá­masztják. Ami az egyes medaillonok korai alkalmazását illeti, sokatmondó a Sienai Szent Bernátot ábrázoló relief (III. 79) feltűnése, mely csak a szent 1450. évi kanoni­zálása után keletkezhetett. A kisselyki keresztelőkút medenceperemén feltűnő reliefek nagy mennyisége és egységesen magas színvonala az esetleges kereskedelmi kapcso­latoknál szorosabb személyi érintkezést feltételez. Ilyen szempontból említjük újra, hogy egy ismeretlen nevű szebeni harangöntő fia 1463-1479 között a bécsi egyetemen tanult és szerzett fokozatot. Mivel alapos a gyanúnk, hogy Petrus Fusoris de Cibinio, más néven Petrus Clokengisser édesapjában kell a kisselyki keresztelőmedence mesterét lát­nunk, a kérdéses agyagmodellek pedig a közép-európai nagyvárosokban viszonylag egyszerűen beszerezhetők voltak (egy ilyen töredék például a budavári királyi palota régészeti feltárása során is előkerült), feltételezzük, hogy a gazdag reliefsorozatot a Bécsben tanuló fiú gyűjtötte össze és szállította haza. Az egri rendtartás a keresztvíz szentelésén és a keresztelésen kívül még egy esetben, a nyilvános vezeklők nagycsütörtöki visszafogadása kapcsán említi a keresztelőkutat. A középkor végére kihalt egyházi szokás szerint a templomkapu előtt álló bűnbánókat a püspök megintette és visszavezette az egyházba, ahol a vezeklők a szertartás idejére a Szent Kereszt-oltár előtt, a keresztelőkút körül (circa baptisterium) helyezkedtek el. A keresztelőkútnak a liturgiában betöltött fontos szerepe a reformáció után - mint említettük már - a templomok berendezésében, így a medence helyének megválasztá­sában is érvényesült. 1477 után - mai ismereteink szerint - már nem készült bronz keresztelőmedence Erdélyben. Oka lehetett ennek a régi, hagyományosan magas szinten termelő családi műhelyek fokozatos lehanyatlása a 15. század vége felé, amikor a lényegesen olcsób­ban, de sokkal igénytelenebbül dolgozó városi ágyúöntők vették át az egyházi megren­delésekjelentős részét, de okozhatta ezt a folyamatos krízishelyzet is, amely a rézkiter­melés általános európai válságával kezdődött, majd a történeti Magyarország széthul­lásával és a belső vámhatárok felállításával folytatódott, miközben e változó világot mélyen érintette a reformáció hullámverése is. Mindez a csak később bekövetkező er­délyi konszolidáció koráig a művészi bronzöntés virágzásának sem kedvezett. A késő középkori viszonyokat is konzerváló erdélyi evangélikus templomok kő ke­resztelőmedencéi ma döntő többségükben a szentély nyugati térfelén, az oltár előtt találhatók. Ugyanez vonatkozik a bronz keresztelőkutakra is, amelyeket - a hajó köze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom