Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 1-2. sz.

CSEPREGI ANDRÁS: A jövő biztosabb, mint a múlt

CSEPREGI ANDRÁS A jövő biztosabb, mint a múlt Gondolatok Jézus feltámasztásának jelentőségéről Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek... (1 Kor 5,7b) A címadó mondat eredetéről nem tudok számot adni, nem tudom, ki mondta először, ki(k)hez köthető; arra viszont élesen emlékszem, hogy mennyire zavarba hozott, amikor - talán két évvel ezelőtt - először találkoztam vele. Addig meg voltam győződve arról, hogy a múlt, a múlt ismerete és gondos számontartása végtelenül fontos: múlt nélkül nincs sem jelen, sem jövő. A történelem az élet tanítómestere; a múltban kialakult és vérünkké vált gondolkodásmódok és cselekvésminták követésével igazodhatunk el a jelenben is, ami mindenestül a múltból nő ki; s ha tudni akarom, hogy a másik mit tesz ma és mit fog tenni holnap, arra kell figyelnem, hogy mit tett tegnap és hogyan cselekedtek tegnapelőtt azok, akiknek példáját, személyes vagy közvetett irányítását elfogadja. Ami mögöttünk van, szilárd és megváltoztathatatlan, ami viszont előttünk áll, csak hozzávetőlegesen következtethető ki abból, ami már megtörtént. A múlt biztos, a jövő bizonytalan. Ez a - bizonyára - széles körben vallott tétel az első komoly támadást akkor szenvedi el, amikor először ráébredünk arra, hogy hányféle múlt létezik. Csakugyan annyira biztos a múlt? Biztos, hogy személyes emlékeim és a hitelre méltónak tartott történeti források megbízhatóak? Emlékeimhez és a tegnapot megelevenítő személyesebb vagy általánosabb narratívakhoz ragaszkodnom kell, hiszen nélkülük nem tudok még arra a kérdésre sem válaszolni, hogy ki vagyok én; de biztos az, hogy a múlt, amit számon tartok, valóban a múlt, s nem csupán önmeghatározás, aminek segítségével el szeretném helyezni magamat nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is? Nem kell ahhoz posztmodern korunk sokféle dekonstrukciós kísérletét követnünk, hogy elemi szinten ráébredjünk: a múlt távolról sem olyan bizonyos. S tételünk azonnal így alakul át: a múlt is, a jövő is bizonytalan. A címadó mondat viszont nem ennek a kényszerű felismerésnek a továbbfejlesztett változata. Bármennyire helyes is helyet adnunk a múltat relativizáló hangoknak, azért is, hogy helyet, hangot és kifejezést kaphasson azok múltja, akik eddig talán nem kaptak a múltat felidézők között szót (ne feledjük: elbeszélt múltja csak annak van, akinek ma hatalma van), és azért is, hogy a másik múltjával összehasonlítva a magunk múltja is árnyaltabban formálódhasson meg, a címadó mondat nem a múlt bizonytalanságából, hanem a jövő bizonyosságából nyeri erejét és kihívó voltát. Ennek a jövő-