Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - ANDORKA ESZTER: Két, a közelmúltban megjelent János-kommentárról (Bolyki János: „Igaz tanúvallomás". (Lenkeyné Semsey Klára: János evangéliuma)

Itt a két kommentár egy közös hiányosságáról is szót kell ejtenünk: míg egyforma hozzáértéssel alkalmazzák a klasszikus történetkritika módszereit és az újabb irodalomkritikai megközelítéseket, nem, vagy alig használják a harmadik generációs, „elkötelezett" kritikai metódusokat, sem az ezekből az iskolákból (feminista, felszabadítás-teológiai, ökoteológiai zsidó-keresztény párbeszéd-beli egzegézis) származó friss szakirodalmat. Pedig lenne mit nyerni ezekből az olvasatokból, példának okáért Sandra M. Schneiders, Ritva Williams, Judith Lieu, Adele Reinhartz, Bianca Lataire, Ulrich Busse, van Tilborg munkáiból. A két könyv különbségei három csoportba sorolhatók. Vannak különbségek, melyek a szerkesztői és kiadói munka kontójára írandók. Vannak, melyeket a két könyv különböző célja, különböző olvasóközönsége tett szükségessé. S vannak végül valódi szakmai hangsúlykülönbségek, véleménykülönbségek is Lenkeyné Semsey Klára és Bolyki János kommentárja között. A kiadói különbségek jelen esetben szomorú bizonyítványt adnak egyházi könyvkiadásunkról. Az Osiris által megjelentetett könyvet öröm kézbe venni, szép a címlapja, gazdaságos, de áttekinthető a tördelése. A görög és héber szövegek szedése kifogástalan, a mutatók jól használhatóak. Talán csak a bibliafordítások rövidítései sikerültek csúnyára: pUF (sic!) - protestáns új fordítású Biblia. Egészében azonban jól sikerült kötet az „Igaz tanúvallomás". Igaz, borsos az ára is, de úgy tűnik, „örök darab", a kötés minőségét a szöveg időtállóságához igazították. Lenkeyné Semsey Klára könyvére viszont a pali metafora illik: igencsak törékeny cserépedénybe rejtett kincs ez. Nyilvánvaló, hogy a szerző kezéből egyenesen a nyomdába került az anyag; sok-sok csúnya kis hiba maradt benne, elcsúszott görög ékezetek, lemaradt betűk, akaratian ismédések. (Pl. II. 48. és 56.o., 73. és 74-75. o.) Vannak helyesírásbeli problémák, következetienségek, melyeket a szerkesztőnek kellett volna javítania, egységesítenie: „sínaitikus", „coniunctivusi". Nem lenne szabad, hogy egy kiadó egy teológus professzortól várja ezeknek a korrekcióknak a véghezvitelét. (Talán csak egy ponton jobb a debreceni kommentár szerkesztése az Osiris kiadványánál: van fejléce, mely alapján mindig tudjuk, éppen melyik igeszakasz egzegézisénél járunk, s a tartalomjegyzék közbejötte nélkül is utánakereshetünk az egyes helyeknek.) Igazságtalan ilyen összehasonlítást tenni, az egyházi kiadótól minőségi könyvet várni? Nem gondolnám. Ha egyházaink szegénységük ellenére képesek voltak olyan szerzőket kinevelni, akiket kül- és belföldi világi kiadók kérnek fel írásra, akkor talán képesek vagyunk létrehozni formás, tartós, jól szerkesztett köteteteket is. A két könyv szándéka, az általuk megcélzott olvasóközönség némileg különböző. Az Osiris kiadványa egyházi és világi olvasóközönségnek egyaránt szól, használható tankönyvnek, segédkönyvnek akár egy világi egyetemen is. Bár szövegén átérzik a szerző személyes elkötelezettsége, mégis, nem annyira a közös hit, mint a közös érdeklődés talajáról szólítja meg az olvasót. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem, úgy tűnik, elsősorban hallgatóit és volt hallgatóit, az ő igehirdetési készülésüket kívánta szolgálni a könyvvel: Semsey professzor néha túl is megy a szigorúan szövegmagyarázó egzegézis határain, amikor egy-egy perikópa hitbeli, erkölcsi következményeit megvilágítja. E kommentár legjobb részei az úgy-