Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - ANDORKA ESZTER: Két, a közelmúltban megjelent János-kommentárról (Bolyki János: „Igaz tanúvallomás". (Lenkeyné Semsey Klára: János evangéliuma)

nevezett „tartalmi összefoglalók". Nem csak kiemeli és összefoglalja itt a textusok teológiai üzenetét, mintegy narratív egzegézisként újrameséli őket. Erős képeket, tömör megfogalmazásokat ad, melyektől már csak egy lépés az igehirdetés; bebizonyítja, hogy az egzegetikai munka nem csak tudomány és mesterség, de művészet és költészet is. Bolyki szélesebb körnek címzett kommentárjában nem találhatunk ilyen meggyőződéstől átfűtött, költői részeket. Nála viszont a nyelvi pontosságnak, eleganciának és közérthetőségnek lehet örülni, annak, hogy összetett teológiai tartalmakat egyszerű, minden tudálékosságtól mentes nyelven olvashatunk. Pedig nincs könnyű dolga, hiszen a kortárs János-kutatás szakkifejezéseit többnyire magának kell magyarra fordítania (pl.: kettős/két síkon folyó dráma). Érdekes módon éppen fordított a helyzet az evangélium szövegének fordításánál. Bolyki eleven, lendületes, érzékletes nyelvre teszi át az eredetit; szövegét használhatjuk bibliaórán, sőt, én szívesen vinném szószékre is. Semsey Klára fordításai a vizsgára készülő hallgatót szolgálják: igen szöveghű, néha szinte szószerinti fordítást ad, megőrzi a görög egyenetlenségeit, s ezáltal még a leggyengébb görögösnek is mankót ad az eredeti szöveg megértéséhez. Eltér a szerzők álláspontja számos szakkérdésben is. Semsey Klára a Zebedeus fia János szerzőségével számol, Bolyki viszont valószínűnek tartja, hogy a Presbiter János, az első keresztény nemzedékek egyik központi figurája lehetett az evangélium (első húsz fejezetének) írója. Ez a szerző maga is szemtanú, aki legalábbis a jeruzsálemi eseményeket nyomon követte, de nem azonos János apostollal. Meglepő volt számomra, hogy mindkét egzegéta szó szerinti értelemben tanúnak, szemtanúnak akarja tudni az evangélium szerzőjét. Éppen Bolyki professzor fejti ki, hogy a tanúskodás Jánosnál milyen gazdag értelmű szó, s hogy nem csupán a szemtanú lehet Krisztus tanújává. A másik oldalról, János evangéliuma számomra olyan műnek tűnik, mely kezdettől a szöveg jogán, a szöveg erejére támaszkodva szerzett tekintélyt, s csak később erősödött meg az igény, hogy egy tanítvány, szemtanú autoritásával összekapcsolják. Számomra ha az evangélium nem szemtanú munkája, az csak azt mutatja, hogy milyen eleven és kreatív volt az 1-2. század fordulójának kereszténysége, s milyen gazdagon élt benne továbbra is a szóbeli Jézus-hagyomány. (Amit egyébként a kor egyéb, nem kanonikus iratai is bizonyítanak, például Kelemen, aki maga is idéz „az Úrtól".) Semsey professzor azon a véleményen van, hogy János és gyülekezete ismerte a szinoptikus evangéliumokat, vagy legalábbis azok valamelyikét. Bolyki inkább úgy véli, hogy a közös Jézus-hagyomány az, ami a János és a szinoptikusok közti átfedéseket - és egyes helyeken a kritikus dialógust - indokolja. Az evangélium szellemi hátterének más-más szelete válik hangsúlyossá a két kommentárban. Bolykitól sokat tanulhatunk itt is a kortárs hellenista irodalmi formákról, az evangélium és a hellenisztikus románcok (pl. József és Aszeneth története), biográfiák (Tüanai Appollóniosz élete) kapcsolatáról. Lenkeyné Semsey Klára az evangélium héber-arám hátterének szentel különösen nagy figyelmet. Néha (I. 116 o.) túloz is: az evangéliumi szöveg értelmét nem magában a szövegben, hanem a fel-