Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - G. KOMORÓCZY EMŐKE: „A méltóság abban érhető tetten..." (Tüskés Tibor: Az Edenalapító -írások Németh Lászlóról)

nemességhez" tartoznak. Ebben is a Goethe-i mérce az irányadó: „A nemes rendre és törvényre törekszik". Az egész személyiséget átható kulturáltság csakis a normák tiszteletben tartásából fakadhat. Civilizáció nem épülhet a „mindent szabad" elvére, csakis önkéntes, belülről vállalt együttélési szándékra, önfegyelemre. Ortega már a húszas években felismerte (A tömegek lázadása, 1929), hogy a 20. század legveszélyesebb jelensége a teremtő erejű szellemi elit „kisebbségbe" szorulása az egyre jobban „eltömegesedő", önmagát azonban „kulturáltnak" tekintő értelmiségi középszer diktatúrájával szemben, amely az eredeti gondolkodású alkotó személyiség megsemmisítésére tör. A „kisebbség" viszont heroikusan szembefeszül a magát túlértékelő tömeg önszemléletével, s életét tudatosan magasabb célok szolgálatába állítja (v.o. Gödény Endre: Jose Ortegay Gasset társaságában, Credo 2001/1-2. sz.). Ha nincsenek szigorú normák, elvárás-rendszerek (mint a mózesi „parancsolatok"), amelyek tisztességes életmódra késztetik az embert - vallja Ortega nyomán Németh László, s velük együtt Tüskés Tibor - az egyén és a nemzet egyaránt demoralizálódik; életünk csupán a lehetőségek halmaza marad. Ezt példázza - Tüskés olvasatában - Németh László Bűn című regénye: a személyiség aláveti magát a dologi-tárgyihétköznapi viszonyok uralmának, ami kiüresedéshez, végletes esetben - mint itt is öngyilkossághoz vezet. Ujabban sokan és sokat vitatkoznak Németh László „minőségszocializmus"-eszményéről, s egyáltalán: az író és a magát „szocialistának" deklaráló, valójában minden egyéni kezdeményezést megfullasztó államalakulat viszonyáról (v.o. Bihari Mihály: Németh László szocializmus-képéről, Tiszatáj 1996/3. sz.; Monostori Imre: A Németh László-recepció története a „rendszerváltozás" után, Kortárs 2001/2-3. sz.; Babus Antal: Németh László szovjetunióbeli utazása, Kortárs 2001/5. sz. stb.). Tüskés Tibor számos adalékot vonultat fel annak bizonyítására, hogy Németh László a maga „minőségeszményének" megvalósulását remélte a szocializmustól (amelynek konkrét megvalósulásával semmilyen vonatkozásban nem értett egyet!). Ő a személyiség alkotóerejének kibontakozására, az emberben rejlő „orom-természet" diadalmaskodására alapozta a maga „ideális társadalom"-koncepcióját (a „minőségszocializmust"). Hitt abban, hogy az ember - ha lehetősége van rá, s nem szegik szárnyát magasabb törekvéseinek - önként és örömmel választja a Jót, a nemesebbet. „Az adott szocializmus fölött nem egy tökéletes szocializmus platóni eszméjét próbálnám megcsillogtatni, hanem lentről, a szívemben hordott Jó-ügy felől próbálnám úgy átjárni, hogy minél jobban hasonlítson rá." Természetesen, ez is utópia - de hát a 20. század bővelkedett az utópiákban; amelyek aztán - megvalósításuk során - a legtorzabb és legembertelenebb társadalmi gyakorlattá fajzottak. Ez mégsem jelenti azt, hogy eszmények, utópiák nélkül is élhet az emberiség! Vagy ha igen, akkor belesüpped a legszimplább pragmatizmusba, aminek szintén végzetes következményei lehetnek, lesznek. A mindennapi érdekek, a „könnyű élet" eszméje kerekedik felül az eszményeken, s az ember elveszti kontaktusát a Mindenséggel... Tüskés Tibor szerint tehát a „példa-élet" követéséről nem mondhatunk le, ha emberméltóságunkat meg akarjuk őrizni. Véleménye szerint Németh László alkatának kulcsa, hogy bár a hit és a kétségbeesés, az életösztön és a lemondás folyvást viasko-