Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - BARTHA ISTVÁN: Theaitétosz és Parmenidész Badacsonyban

kozhatunk másra, mint ismert fogalmainkra, úgy mint: anyag, energia, impulzus, tér, idő... Ahol ezek nincsenek, ott van más olyan létező, amelyet nem tudunk meghatározni, s nem is érzékelünk. Azt kell mondanom - némi képzavar árán -, hogy a körülöttünk lévő - üresnek tűnő - teret nem csupán levegő tölti ki, hanem világok milliárdjai, kavalkádjai töltik be azt másfajta tér- s idődimenziókkal, melyek számára tán épp az általunk oly természetesnek tartott, sőt, egyedülinek hitt anyag az ismeretlen és érzékelhetetlen. S eme sokmilliárdnyi külön világ mind-mind az Egész részhalmaza, s együttesen alkotják ama tömör és oszthatatlan Mindent, mely számára nincs se kezdet, se vég, s melynek kiterjedése sincsen. S ez Egy a maga változatlanságában, kiterjedés nélküliségében egyszerre tartalmazza mindezeket a rész-valóságokat, melyeknek már keletkezésük, idejük, kiterjedésük, történetük van önmagukban, hiszen mindegyiknek van határa, kezdete és vége, s a bennük folyó események a saját törvényeik szerint determináltak. PARMENIDÉSZ: Most ne tovább. Hagyjuk hatni magunkra felismeréseinket, s hallgassuk a fenséges csendet - a végtelenség üzenetét. THEAITÉTOSZ: Fenséges feloldódás a Mindenségben! Hogy eltörpülnek a gondok így, hogy a végtelenség szárnya Jegyezget! De vajon mi a sora dolgainknak? S mindannak, mi történik itt, s a messze távolban, vajon mi szab rendet? Vajon a milliárdnyi eseménysor meghatározott, vagy esetlegesen sodródunk mi magunk is az űrben? PARMENIDÉSZ: Fenséges kérdés! Méltó, hogy ez ihletett csönd vele megtöressék. Ritmusa úgy harmonizál az éteri muzsikával, mint tücsökzene a levélzizzenéssel. THEAITÉTOSZ: Úgy hát hallgassunk tovább, immár beszélgetve. Valóban: mit mondasz kérdésemre? A világ, melyben élünk, determinált-e - beleértve ebbe jelen beszélgetésünk minden sóhaját is, s erre következő válaszod, vagy éppen hallgatásod -, vagy véletlenek tüneménye minden? PARMENIDÉSZ: Kik balgán okoskodnak, beszélnek determinizmusról: kifelejtvén ebből, hogy mi, emberi elmék, mint megfigyelők is alkotó részei vagyunk a létnek. Mások meg azt vallják, semmi sem elrendezett. Utóbbiak arról feledkeznek meg, hogy mindennek oka van, s következménye. Legostobábbnak mégis azt a gondolkodást látom, amely törvényekről s véletlenről egyszerre beszél, mintha gyengeelméjűeknek magyarázna, s arra apellál, hogy senki sem veszi észre levezetésében a nullával való osztást. THEAITÉTOSZ: Szinte minden eshetőséget felsoroltál. Hol hát az igazság? PARMENIDÉSZ: Vegyük sorra mindazt, mire már eljutottunk: világunk, melyben beszélünk véletlenről és rendelésről, tudjuk, parányi része a Mindennek. THEAITÉTOSZ: Valóban, ezt beláttuk. Végtelennyi - miénkhez hasonló, vagy éppenséggel más - világ zárja hézagmentesen a „nemlétező" Egy-et. Külön-külön mind önálló törvénnyel, történelemmel bír. E történet kezdete, s a törvények - úgy tűnik - egyegy világnak, így miénknek is - rendelt sorsot adnak. Nincs hát helye véletlennek - s ebbe mi, emberi elmék is beletartozunk! Ez alapján igaza lehet a deterministának. PARMENIDÉSZ: Jól látod. Következetesen csak ezt állíthatjuk. A kauzalitás tehát hézagmentes: nem tűr esetlegességet! Ilyen alapon a véletient feltételezni csak következetlen emberi elmével lehet, mely azonban maga is e következetes ok-okozati láncolat terméke.