Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - BARTHA ISTVÁN: Theaitétosz és Parmenidész Badacsonyban

THEAITÉTOSZ: Furcsa, de így tűnik. PARMENIDÉSZ: Másfelől azonban bölcsességünk - a sivár deterministákkal szemben - arra is feljogosít minket, hogy feltételezzük: e milliárdnyi világ - általunk nem is gondolt módon - mégiscsak hat egymásra. Ez egymásra hatás pedig az adott rend törvényeinek átmeneti felfüggesztését is jelentheti egy-egy világban. Innen a vélet­len, s a megmagyarázhatatlan csoda fogalma. THEAITÉTOSZ: Előre futottál, barátom! Félek, kik titkon kihallgatnak minket, le­mondóan a halántékukat kocogtatják begörbített mutatóujjukkal. PARMENIDÉSZ: Gondolataimat ez nem fékezi. Kérdésem csupán az most már, hogy vajon a világoknak ez egymásra hatása jelenti-e a teljes kiszámíthatatlanságot? THEAITÉTOSZ: Kíváncsian várom, mit felelsz kérdésedre. PARMENIDÉSZ: Valamennyi világ saját törvényszerűségekkel bír. Egy-egy világon be­lül ezek megbízhatók. Egymásra hatásuk nem bizonytalansági tényező, hanem vég­telen távlat hídja, mely elhatároltságuk ellenére egyesíti őket az Egy-ben. A véletlen tehát két forrásból eredhet. Az egyik, hogy mi magunk, megfigyelők is a világ részei vagyunk, s még a rajtunk kívüli valóság minden tárgyát sem ismerjük. Még bonyolít­ja a dolgot, hogy a tulajdon értelmünk folyamatai szintúgy hatnak a külsőkre, s vi­szont. Ha minden törvényt s okot ismernénk is, akkor sem tudnánk kivonni magun­kat ez eseménysorok hatása alól, s megakadályozni sem tudnánk, hogy mi magunk hassunk. Ezért van, hogy a törvények ismeretében is érnének minket meglepetések. A véletlen másik fajtáját azonban inkább a „megmagyarázhatatlan" jelenségek közé sorolnám. Ez a találkozási pont a más valósággal. THEAITÉTOSZ: Számomra immár mindez világos. PARMENIDÉSZ: Bánatom csupán annyi, hogy látszatra a leginkább bugris nézet alá adtunk lovat, mely egyszerre állít s tagad. THEAITÉTOSZ: De hiszen mi magunk is dialektikusan gondolkodunk, csak annyiban különbözünk, hogy nem materialisták vagyunk. PARMENIDÉSZ: Matériából valók azonban vagyunk, s ez némileg vigasztal. Míg azon­ban nekünk a gondolkodás a legemberibb tettünk, addig ők tetteikkel hívtak létre egy épp szendergésre térő embertelen gondolkodást. De jaj! Lélekben fáról huppan­va most farkcsontom sajog! Vissza, vissza, hamar fel, fel a magasba! THEAITÉTOSZ: Az ember szabadságát állítod? PARMENIDÉSZ: Ily balga nem valék - hogy szépen archaizáljak -, de úgy is fogalmaz­hatnék: nagy ostobaság a hézagmentes kauzalitás mellett az emberi elme szabadsá­gáról mesélni. A különböző világok egymástól különböző létmegnyilvánulásainak egymásra hatása ugyanis - bár látszólag az egyes rendszerek törvényszerűségeinek pillanatnyi felfüggesztését eredményezi - mégis az Egész, az Egy egyetemes rendjé­nek vannak alávetve, s abszolút értelemben determináltak. Térjünk hát a törvényekre! Minden rész-világ, így a mi Univerzumunk is, a saját lét-megnyilvánulásának megfe­lelő törvényekkel bír. Nekünk az anyag jutott, s a fizika törvényei mérvadók. Látjuk, bonyolódnak ezek is, ahogy tart előre a megismerés. A legparányibbtól a legnagyob­bakig változó összefüggések élnek. Különféle anyagrendszerek más és más módon viszonyulnak, s bennük a törvények is másképp realizálódnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom