Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

OROSZ GÁBOR VIKTOR: A kétszínű élet partján

Ha elvész az igazságosság ... Feladatom az apokaliptika tárgykörébe tartozik: az utolsó ítéletről - pontosabban a végítéletről - fogok szólni. Miután a vég fogalmát a fentiekben röviden tisztáztuk, most az ítélet felé fordulunk. „Az igazság és a tévedés a kapcsolódáson és a szétválasztáson múlik." - írja Arisztotelész. De hozzátehetjük, akár saját tapasztalunk alapján is, hogy megkülönböztetés nélkül nincs igazi ismeret. Azok a szimbólumpárok, melyek lehetővé teszik tájékozódásunkat a világban, ilyen megkülönböztetések során kristályosodtak ki: kicsi-nagy, jó-rossz, görbe-egyenes, tilos és szabad, mi az, ami etikus és mi az ami jogos, stb. Nélkülük nehezen ismerhetnénk ki magunkat a világban. Gondoljunk arra is, hogy Isten a világot a dolgok megkülönböztetésével illetve szétválasztásával teremtette, tette rendezetté - kozmosszá. Az emberi döntés meghozatalának nélkülözhetetlen feltétele a szétválasztások és az összekapcsolások során megszerzett ismeret igazságának állíthatósága. Ha nem lennénk bizonyos igazságok, maximák tudatában, akkor döntéseink lehetetlenségével konfrontálódnánk. Arisztotelész szerint maga az igazságosság a legfőbb erény - nem mintha pótolná a boldogságot, de boldogság nem létezhet nélküle. Két alapon nyugszik igazságfogalma: egyrészt a poliszbeli egalitáson, azaz az egyének közötti egyenlőség tiszteletén, másrészt a legalitáson - a törvényesség tiszteletén. „Igazságtalannak tartjuk egyfelől a törvényszegő, másfelől a kapzsi és az egyenlőtlenséget kedvelő embert, nyilvánvaló tehát, hogy az igazságos ember is kétféle: törvényszerető és egyenlőséget kedvelő" - írja a Nikomakhoszi etikában. De a történelem során folyamatosan beigazolódott ezen elv tarthatatlansága, vagy csak bizonyos korlátok közötti megtarthatósága. Hiszen az egyéni szükségletek, képességek, lehetőségek tényei önmagukban differenciálják az emberek együttélésének rendjét, nem kevés konfliktust hordozva magukban. Vagy megfordítva, maga az emberi természet, melynek igazság utáni vágya csillapíthatatlan, hordozza magában az abszolút igazságosság lehetetlenségét. Képesek vagyunk-e tehát igazságos döntéseket, vagy helyes ítéleteket hozni? Bizonyos mértékben igen, bizonyos mértékben nem? És kérdezhetjük: mi az igazság és hol található? Mindenesetre egyetérthetünk Immanuel Kanttal: „Ha elvész az igazságosság, nincs többé értéke az ember földi életének." Megmentőnk vagy bíránk? Ha manapság ítéletről beszélünk, akkor mindenek előtt fenyegető elítélésre vagy igazságszolgáltatásra gondolunk. Azonban ezzel az ítélet bibliai fogalmát leegyszerűsítjük. Az ítélet az Ószövetségben a közösség megzavart rendjének helyreállítását jelenti vagy annak megállapítása, ami jogos. Ennek két oldala van: egyrészt büntetést és elítélést von maga után, másrészt rendet és felszabadulást hoz. Ebben a két formájában az ítélkezés az uralkodó feladata, de legfőképpen az Istené, aki igazságos. Az ítélkezés alapvetően Istenre tartozik: a jót áldásával jutalmazza meg, másrészt pedig azzal szemben, aki szent akarata ellen vét, haragjával és büntetésével lép fel.