Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

OROSZ GÁBOR VIKTOR: A kétszínű élet partján

Mindezt Istennek és népének konkrét történetiségében figyelhetjük meg - természetesen különböző hangsúlybeli eltolódásokkal. A próféták sohasem a levegőbe beszélve, hanem Izrael konkrét helyzetére alkalmazva hirdették a népnek illetve királyának, hogy mi az ami jóra vezet, másrészt pedig Isten ítéletét - a büntetést és a pusztulást. A próféták ítélethirdetése Jeruzsálem és a jeruzsálemi templom lerombolásában plakativ módon igazolódott be. De értelmezhető-e itt az ítélet Isten igazságosságának megtapasztalásaként? Tekintettel a nép vétkeire és bűneire Isten ítélete csupán elítélést és büntetést jelent - különösen a deuteronomista történelemszemlélet tükrében. Ezért a fogság utáni új kezdet lehetősége egyedül Isten könyörületéből és kegyelméből vált lehetségessé. A fogságból visszatért nép minden igyekezetével és a törvény szigorú betartásával arra törekedett, hogy a jövőben egy ehhez fogható katasztrófát elkerüljön. Isten ítéletének ez az egyszerű kétértelműsége, hogy a rosszat megbünteti, és a jót megjutalmazza, már csupán Izrael történelmének és Isten jelenlétével egybefonódott sorsának vizsgálata során is túl egyszerűnek tűnik. Ez fejeződik ki a bűn kétféle felfogásában, amely már itt megjelenik és az egész Újszövetségen végigvonul. Jób történetében a bűnnek kettős megközelítésével találkozunk. Egyrészt Jób igaz, mivel életét teljes mértékben Isten parancsolataihoz igazítja. Másrészt, ha Isten mindent számba venne, nem lenne senki - még Jób sem -, aki színe előtt igaznak bizonyulna. Ennek felel meg az ítélet kétféle értelmezése is: az ítélet mint olyan döntés, amely a jót megjutalmazza és a rosszat megbünteti, de lehet olyan követelmények számonkérése, melyeknek az ember saját erejére hagyatkozva képtelen megfelelni. Az ítélet utóbbi értelmezésére egyedül Isten kegyelme adhat felszabadító választ az embernek. A fogság idejétől számítva egyre erőteljesebben jelentkezik az ítélet univerzális (Ez 32,7; Zof 1,2) és apokaliptikus leírása (Dán 12). így a későbbi időkben Isten ítéletének perspektívája kitárul és már nem csupán egy ember vagy egy nép számára releváns esemény, hanem ennél sokkal teljesebb karaktert ölt: Isten ítélete minden teremtményére, minden ellene lázadó hatalmasságra kiterjed. Izrael népének tapasztalata az, hogy Isten a földön nem juttatja érvényre igazságát, ezért várakozásuk egyre inkább a halál utáni igazságtételre irányul, amikor a történelem idővonala végpontjához érkezik. Ebben az ítéletben mindenki számbavétetik és számonkéretik, minden ember és minden tett igaz illetve hamis volta felől Isten dönt. Az Újszövetségben az ítélni szó (krinein) a szétválasztás értelmét hordozza, mely kifejezi az ítéletnek az összes teremtményre vonatkozó érvényességét és hatását: az ítélet a jónak a rossztól, az igaznak a hamistól, a búzának a konkolytól való elválasztása. Keresztelő János fellépésében az ítéletnek ez a felfogása és az ószövetségi váradalom továbbélése rajzolódik ki, bár sokkal élesebben. O az ítélet beköszönte előtt egy lépéssel járva hirdeti: mindenkinek számot kell adnia tetteiről. De vajon ki állhat meg Isten színe előtt egymagában, tettei súlyával? Isten szentsége mindent és mindenkit leleplez. Még az sem segít, hogyha valaki Ábrahám leszármazottjának vallja magát, így Isten haragvó ítélete elől lehet menekülni, de megmenekülni biztosan nem. János egyetlen lehetséges alternatívát kínál: a megtérését.