Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Seminarium Eccklesiae - SÓLYOM JENŐ: Gondolatok egy magyar evangélikus egyetemről

SÓLYOM JENŐ Gondolatok egy magyar evangélikus egyetemről Már a rendszerváltozás óta, s különösen azóta, hogy megalakult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem, foglalkoztatja egyházunk közvéleményét az a kérdés: lesz-e a Magyarországi Evangélikus Egyháznak is olyan egyeteme, ahol nemcsak lelkészeket és hitoktatókat képeznek, hanem más karokon is lehet felsőfokú képesítést szerezni. Hiszen egyházunkban is folyt valamikor tanítóképzés, és volt jogakadémiánk is. Újra és újra, néha egészen sürgetően hangzott el: Miért nem lép végre az egyház vezetése? Miért mulasztja el az alkalmat? A sürgetők is jól tudják, hogy van egyetemünk, az Evangélikus Hittudományi Egyetem, mely egykarúsága ellenére törvényileg elismert része a hazai egyetemi hálózatnak. A hittudományi egyetemen folyó egyetemi szintű hittantanár-képzés mellett vidéken is folyik hitoktatók képzése, s ennek révén jó kapcsolat alakult ki néhány vidéki pedagógusképző főiskolával. Ebben nemcsak a hittudományi egyetem tanárai és a helyi lelkészek vesznek részt, hanem olyan lelkészünk is van, akinek fő hivatása egy főiskolán a hitoktatásra való felkészítés. Az evangélikus egyetem témáját napirenden tartók ennél többet szeretnének, s amikor evangélikus egyetemről beszélnek, talán a Pázmány Péter és Károli Gáspár nevét viselő egyetem példája lebeg a szemük előtt. A továbbiakban, amikor egyetemet említek, én is mindig többkarú egyetemre gondolok, anélkül, hogy ezzel megkérdőjeleznénk a hittudományi egyetem egyetem jellegét. Mostani témánk tehát az, van-e ma Magyarországon valós igény egy evangélikus szellemiséget sugárzó egyetemre, vagy meg tudunk-e nevezni legalábbis néhány szakot, területet, ahol az evangélikus egyház hiányt pótolhatna a felsőfokú képzésben, s ha találunk ilyent, van-e szellemi és anyagi erőnk, megfelelő hátterünk ahhoz, hogy ezeken keresztül szélesebb körben legyünk részesei a hazai felsőfokú oktatásnak. Magam mindig kissé szkeptikusan fogadtam ezeket a felvetéseket. Ennek megfelelően kétségekkel fogadtam a szerkesztő felkérését, hogy erről a témáról írjak. Első reakcióm az volt: mivel a realitás talaján állva nem látok esélyt arra, hogy belátható időn belül többkarú egyetemünk legyen, ne kergessünk álmokat. Mégis elfogadtam a kihívást, hogy próbáljunk meg együtt gondolkodni arról, vajon a vágyakon túl hol adódhatna lehe-