Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.
Corpuse evangelicorum - GICZI ZSOLT: Sorsforduló
Az idézett cikk megjelenésekor a magyar lakosság egy része már ízelítőt kapott a rettegéssel várt szovjet csapatok valóságos magatartásából, mivel az ország területének jelentős hányada az ő ellenőrzésük alatt állt. Az emberek által a számukra a kommunizmust megtestesítő Vörös Hadseregről szerzett első tapasztalatok általában nem voltak kevésbé riasztóak, mint a róla szóló rémhírek. Mialatt az ország nyugati fele és Budapest még a nyilasok véres terrorjától szenvedett, a keleti országrészben a front átvonultával megjelenő orosz katonaság garázdálkodása keserítette meg az ott lakók életét. A szovjet hadialakulatok fosztogató katonái a templomokat és más egyházi létesítményeket sem kímélték. így sok helyen újabb károkat okoztak a harcok során még el nem pusztult evangélikus egyházi tulajdonban. Csupán néhány jellemző példát említünk meg erre vonatkozóan: Benkóczy Dániel, szegedi evangélikus lelkész, a Csanád-Csongrádi Evangélikus Egyházmegye esperese lelkészi naplójába feljegyezte, hogy 1944. október 15-én, a város elfoglalása után négy nappal orosz katonák fosztották ki. Betörtek lakásába és a gyülekezeti irodába, ahol mindent szétdúltak és az egyházi perselyt felfeszítették. A templomot szintén átkutatták, de ott nem találtak más számukra hasznos dolgot, mint az úrvacsorához használt bort az oltár háta mögött. Azt megitták és az irodában dorbézoltak. 3 Kecskemét evangélikus gyülekezetének impozáns bérházát, a „Luther-palotát" és az evangélikus templomot a városba bevonuló orosz katonaság és a helyi lumpen elemek fosztották ki 1944. november elején. Később a bérházat lefoglalta a szovjet hadsereg és katonai kórházat létesített benne. 4 A budapesti egyházi intézményeket ért atrocitások során a fővárost ostromló szovjet katonák 1944 karácsonyán betörtek a hűvösvölgyi Evangélikus Hadiárvaházba. Az ott elhelyezett gyermekeket gondozó diakonisszákat bezárták egy raktárba, majd hajtóvadászatot indítottak a nagyobb lányok után. Erőszakoskodásuknak a kényszerű fogságukból nagy nehezen kiszabadult diakonisszák határozott fellépése vetett véget. Ezt követően a kellemetlen látogatók egy borzalmas éjszaka emlékét hátrahagyva az épületben talált élelmiszerekkel együtt távoztak. 5 Az ilyen események hírét a németek és a nyilasok propagandagépezete juttatta el a fennhatóságuk alatt álló területeken élőkhöz. Igaz, a szovjetek ténylegesen megtörtént kegyetlenkedéseit gyakran kitalált esetekről szóló beszámolókkal tették még elrettentőbbé. Érthető tehát, hogy az emberek döntő többsége mindenütt félelmek közepette készült a Vörös Hadsereg megjelenésére. Ezt lehetett tapasztalni Győrben, a Dunántúl egyik jelentős evangélikus központjában is. Ott az evangélikus lelkészcsaládok nőtagjai két héten át az öregtemplom padlásán bujkáltak az oroszok elől. 6 Ugyanekkor a győri diakonissza anyaházban levő nővérek szintén aggódtak a szovjet csapatok viselkedése miatt. 1945. március 30-án, nagypénteken éjjel beöltöztették a diakonisszajelölteket, azt remélve, hogy a közösség egyenruhája némi védelmet nyújt nekik a zaklatások ellen. 7 A diakonissza anyaház lakóit szerencsére nem érte komolyabb bántódás. Ám azt, hogy félelmük nem volt alaptalan, bizonyítja Győr római katolikus megyés püspökének, Apor Vilmosnak mártírhalála. Aport a püspökvár pincéjébe menekült nőkre törő orosz katonák sebezték halálra, amikor védelmezni próbálta az óvóhelyen tartózkodó asszonyokat és lányokat. A szovjet katonai alakulatok által elkövetett garázdálkodás nagysága függött attól, '
