Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - GICZI ZSOLT: Sorsforduló

GICZI ZSOLT Sorsforduló A magyarországi evangélikusság tapasztalatai a szovjet hadseregről és a kommunisták egyházpolitikai gyakorlatáról 1945-ben „Isten a holnapot elrejtette előlünk. Engedelmesen és bátran rá kell bíznunk magun­kat kezére, hogy vezessen lépésről lépésre a jövő vaksötétjében. De közben szabad és kell számolnunk minden lehetőséggel: az emberileg legrosszabbal is. Mi lenne, ha egyházunkra elnyomatás szakadna, - akár véresen és kegyetlenül, akár hideg számí­tással és szívós makacssággal?!" 1 Ezekkel a szavakkal kezdődött a Harangszó című országos evangélikus hetilap 1944. november 19-i számának vezércikke. Veöreös Im­re, a cikk írója égetően aktuális kérdést tett fel, hiszen ekkor már minden józanul gondolkozó ember látta, hogy a második világháborút a náci Németország elvesztet­te, s a vele szövetséges Magyarország igen komoly megpróbáltatások előtt áll. Az országot 1944 márciusa óta megszállva tartó német csapatokat és a magyar had­sereget feltartóztathatatlanul szorította vissza a szovjetek hadigépezete, mind nyilván­valóbbá téve azt a tényt, hogy hazánkra a frontharcok pusztító áradata után a szovjet megszállás keserű időszaka vár. Az elkerülhetetlenül bekövetkező orosz invázió pedig magában hordozta azt a fenyegető veszélyt, hogy a győztes nagyhatalom népünkre erőlteti saját politikai-hatalmi berendezkedési formáját. Arra vonatkozóan, hogy egy ilyen változás mit jelentene a magyarországi keresztény egyházak számára, nyomasztó aggodalmak éltek az újságcikk szerzőjében csakúgy, mint a kor átlag magyarjaiban. Ez érthető, hisz a magyar és a német háborús propaganda gondoskodott arról, hogy a Szovjetunió lakosságának millióit megnyomorító pártállami rendszer szörnyűségei, ha lehet, a valóságosnál még elborzasztóbb formában jussanak a hazai közvélemény tudo­mására. Bár az idézett írás nem nevezte néven a bolsevik diktatúrát, mégis minden ol­vasója előtt világos volt, hogy ennek a magyarországi megvalósulási lehetőségétől való félelem vezette írójának tollát, amikor kérdéseit így folytatta: „Vájjon /sic!/ mit fog csi­nálni az az evangélikus ember, akinek vallásossága kimerült templomba járásban - ak­kor, amikor nem lesz temploma?!...aki közgyűléseinken élte ki magát - akkor, amikor az egyház nem lesz közjogi testület?!... aki gyermekei vallási nevelésének gondját elin­tézettnek látta az iskolai vallásoktatással - akkor, amikor nem lesz hittanóra?!" 2 Veöreös - szinte prófétai ihletettségű kérdéseire - végül a félelmek közepette is bi­zakodó választ adott. Meggyőződése volt, hogy a vallás- és egyházellenes diktatúra ugyan sok olyan embert eltántoríthatna az evangélikus egyháztól, aki csak megszo­kásból vagy érdekből járt korábban templomba, ám az igazán élő hitű evangélikusok nem rettennének meg egy ilyen válságos helyzetben sem. Bennük, a Jézus ügye iránt őszintén elkötelezettekben látta az egyház fennmaradásának biztos zálogát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom