Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Corpuse evangelicorum - PENTIKÄINEN, JUHA: Lars-Levi Laestadius... (Csepregi Márta ford.)

JÜHA PENTIKÄINEN • LARS LEVI LAESTADIUS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁRA tanikában elért eredményeiért Laestadiust annak idején jelölték a Svéd Akadémiába, de a jelölést csak hárman támogatták, így nem lett tag. 2000. január 10-én a Svéd és a Norvég Királyi Tudományos Akadémiák a Svéd Akadémia természettudományi és bölcsészeti osztályainak rangos ülésén úgy döntöttek, hogy közös kiadványt jelentetnek meg, melyben részletesen megrajzolják a tudós portréját. Laestadius munkássága négy tudományterületre terjed ki. Híres ökológus és botanikus volt, aki igen jól ismerte az északi területek természeti viszonyait. A sarkvidéki botanikában Carl von Linné legtehetségesebb utódaként tartják számon. Több nemzetközi expedícióban vett részt szakértőként. Amikor J. P. Gaimard, a franciák Skandináviába, a Spitzbergákra és Grönlandra irányuló expedíciójának vezetője megvásárolta Laestadius növénygyűjteményét, ez 6700 növényt tartalmazott. A gyűjtést haláláig folytatta: bőséges növény-, rajz- és feljegyzésgyűjteménye a Svéd Tudományos Akadémia tulajdonában van a stockholmi Természettudományi Múzeumban. A növény- és állattani írásait tartalmazó hagyaték egy életre szóló tudományos érdeklődés bizonyítéka. Az első feljegyzések Kvikkjokkból, iskolás éveiből valók, s a fáradhatatlan növénygyűjtő még életének utolsó nyarán, 1860-ban is talált és dokumentált addig ismeretlen növényfajokat. Teológusként és vallásfilozófusként Laestadius kamatoztatni tudta széleskörű felvilágosodás kori pszichológiai, filozófiai és teológiai ismereteit. Főbb művei közé tartozik a Crapula Mundi [A világ csömöre] című lelkészvizsgai dolgozata (1843), a Darhushjonet [Az elmebeteg] című háromrészes műve, melyet 1851 előtt írt, valamint a Postillákban közölt finn, svéd és lapp nyelvű beszédei. A lappológia területén is jelentőset alkotott. Az anyjától tanult pitéi nyelvváltozaton kívül még két lapp nyelvet tanult meg, Kvikkjokkban a lulei lappot, Karesuantóban pedig a hegyi lappot. Nyelvtant is írt, a „sátrakban hallott" pitéi és lulei lapp alapján. „Sátorlapp"-nak nevezett helyesírása azonban megmaradt egyéni kezdeményezésnek és nem vált népszerűvé, mivel túl nehéznek és a korábbitól túlságosan eltérőnek tartották. Tudományos munkásságának legkevésbé ismert területe etnográfiai, mitológiai és mitográfiai működése. Etnográfusként feljegyzéseket készített, hogy bemutassa a lappok hagyományos életét, mitológusként népi hiedelmeket gyűjtött, hogy megalkossa belőlük azt a rendszert, melyet ő a lappok mitológiájának nevezett, mitográfusként pedig a lapp mitológiából kiindulva a lappok történetét próbálta felvázolni. Laestadius munkamódszerére az volt a jellemző, hogy nem csupán kutatta a lapp mitológiát, hanem teljes szívvel benne élt az ő „belső háztartásukban", ahogyan a lappok lelkivilágát, tulajdonképpeni vallásukat találóan nevezte. A mitológiai összefoglalást is a franciák, éppen J. P. Gaimard megrendelésére kezdte el írni, aki az esti tábortűz melletti beszélgetések során meggyőződött Laestadius alapos ismereteiről ezen a téren is. A kézirat több részletben 1840-45 között készült el, majd másfélszázados hányódás után teljes terjedelmében először csak 1997-ben jelent meg eredeti nyelven, svédül, Fragmenter i Lappska Mythologien címmel, majd 2000-ben finnül, kritikai kiadásban, jegyzetekkel ellátva. Természetes, hogy Laestadius a terepen, tudományos központoktól, levéltáraktól