Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - BÖDŐCS PÁL: Erdély nyelve megőrizte a magyar múltat (Szilágyi István: „Hollóidő")

folyamatosan megjelenő köteteit „az igazi magyar irodalom apostolainak és áldozatainak" ajánlja „a rokon gondolkozás örömével", barátsággal, szeretettel. Később aztán többször is találkoznak Némethék pesti lakásán vagy sajkodi nyaralójában, ahova gyakorta ellátogatnak Fodor Andrással, Takáts Gyulával; olykor a Weöres-házaspár is ott vendégeskedik. Az író halála után (1975) pedig emlékünnepségek rendezésével, emléktábla-avatással (még a „veszélyes" időkben! - amikor nem volt „divat" kiállni érte és mellette) ápolták a Németh László-kultuszt, s ápolják azóta is. Ella asszony, majd az ő halála után a hagyatékot gondozó Németh-lányok pedig továbbra is küldik az életmű-sorozat darabjait. A 90-es években a Pannónia Könyvek szerkesztőjeként Tüskés Tibor maga is adott ki Németh-könyveket; a kötetet az erre vonatkozó dokumentumok, az örökösökkel való levélváltások zárják. Németh László „feltámadása", utóélete valójában most kezdődik igazán - most, amikor már nincs kultúrpolitikai akadálya eszméi terjedésének. O, aki szellemében egyszerre volt „nemzeti" és „européer", tanulmányaival, egész gondolkodói attitűdjével mint „európai utas" - mutatja az utat, hogyan integrálódhatunk vissza Európába úgy, hogy közben nemzeti sajátosságainkat is megőrizzük, s hogyan teremthetünk „minőségi" életformát, szellemileg magasabb szintű életkereteket magunk és utódaink számára. Ha ez sikerül, akkor a magyarságnak - amint ő megálmodta - valóban lesz „küldetése" Európában! Tüskés Tibor kitűnő könyve nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Németh László „igazi" arcát megismerhessük, s végre a köztudatban is egységes, hiteles kép alakuljon ki róla. Önmagunknak ártunk vele, ha tisztázó viták helyett még mindig ellenségképet látunk az egyik oldalon, abszolút tökéleteset a másikon. Kínzó ellentmondásainkat segít tisztázni, s a megoldás útját-módozatait csakis az ő életművének kritikai elsajátításával találhatjuk meg. A 100. évforduló talán e kérdésben is előrelépést hoz; az „apokaliptikus" kor vízválasztó lesz jövőnket illetően, amelyet Németh László nélkül és ellenében nem alakíthatunk. G. Komoróczy Emőke Erdély nyelve megőrizte a magyar múltat Szilágyi István: „Hollóidő" (Magvető Kiadó, Budapest, 2001.) Az utóbbi évtizedekben feltűnően megfogyatkoztak a történelmi regények a magyar irodalomban. Több vonatkozásban is rossz jelnek tekinthető ez. Most csak az általunk vélt két legveszélyesebb tünetre hívjuk fel a figyelmet. Először is: a magyar sorskérdések kimaradtak a jelen s a múlt távlatában elvégezhető elemzésekből, amelyekre csak a nagyszabású történelmi regények adhatnak lehetőséget. Különös s már-már gyanús a magyar történelemnek mint témakörnek és a történelmi regénynek mint műfajnak az elhanyagolása, éppen akkor, amikor a társadalmi, politikai változás kedvező feltételeket nyújthat változatos műveléséhez.