Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - G. KOMORÓCZY EMŐKE: „A méltóság abban érhető tetten..." (Tüskés Tibor: Az Edenalapító -írások Németh Lászlóról)

„A méltóság abban érhető tetten, hogy a méltánytalanságot hogyan viseli el" Tüskés Tibor: Az Édenalapító - írások Németh Lászlóról (Pannónia Könyvek, Budapest, 2001.) Az őrültség volt az, részben a magamé, ami kertjeim sorra elrontotta" (Németh László: Negyven év) Az utóbbi másfél évtizedben ismét viták kereszttüzébe került Németh László életműve, gondolatrendszere. Születésének 100. évfordulóján - 2001-ből - visszatekintve már világosan látszik: a 20. század egyik legjelentősebb szellemformáló személyisége volt. Eszméi az utóbbi félszázadban átitatták a közgondolkodást - ha a magyarság sorsáról, jövendőjéről beszélünk, nem kerülhetjük meg az ő felismeréseit, amelyek - Tüskés Tibor szavaival - valóságos „szellemi lendítő erőt" képviselnek. O már a negyvenes évek derekán úgy vélte: ahhoz, hogy a magyarság a következő évezredben is élni tudjon, elkerülhetetlen a nemzetet megosztó két tábor „szellemi kézfogása", az, hogy „népiek" és „urbánusok" - egyazon közösség kötelékébe tartozva - együtt munkálkodjanak közös jövőnk alakításán. A megosztottság szétforgácsolja energiáinkat, az egymásnak feszülő ellentétes erők egymást rombolják, ahelyett, hogy egymást erősítve egy magasabb minőségben szintetizálódnának, s együttesen küzdenének a 21. századi korszerű, európai szellemiségű és jogrendszerű Magyarország megteremtéséért. „Németh László titkainak nyomozása az egyik legnemesebb és legreménytelenebb feladatok egyike" - írja Tüskés Tibor. A sorra megjelenő monográfiák, a sokféle értelmezési kísérlet, az életmű körüli viták mind többet tártak és tárnak fel az életmű rejtett rétegeiből; lassanként megismerjük a - látszólag paradoxonokkal teli - világkép belső egységét, az író szellemalkatának, magánemberi habitusának gyökereit. Tüskés nem kíván „versengeni" Németh monográfusaival; ellenkezőleg, a legnagyobb figyelemmel követi - recenziók sorában - az új s újabb tanulmánykötetek megjelenését. Elismeréssel szól az „egyszemélyes kutatócentrumok" érdemeiről, amelyek mintegy spontán alakultak ki az évtizedek folyamán, s tették többfókuszúvá a Németh-életmű feltárását. Vekerdi László úttörő jelentőségű kismonográfiája (1970) nyomán - Kocsis Rózsa, Sándor Iván, majd később Domokos Mátyás könyvei mellett a vidék is egyre erőteljesebben hallatta hangját (Grezsa Ferenc - Hódmezővásárhely, Olasz Sándor - Szeged, Monostori Imre - Tatabánya, Cs. Varga István - Eger, Fűzi László - Kecskemét, Bakonyi István - Székesfehérvár; majd nyomukban a fiatalok, kik az egyre gyarapodó tanulmánykötetekben egyre észrevehetőbben vannak jelen). Azonban mindeddig kevés szó esett Németh László és Pécs kapcsolatáról. Tüskés Tibornak viszont épp e tekintetben van hozzátennivalója az eddigi kutatási eredményekhez, szerényen felfedve a maga szerepét is az életmű elismertetéséért vívott küzdelemben. Hiszen az általa szerkesztett Jelenkor már a hatvanas évek első felében kiállt a magyar irodalom akkor még háttérbe szoruló nagyjai (Németh, Kassák, Weöres stb.) mellett, aminek persze meg is adta az árát: a merész szerkesztőnek 1964 őszén meg kellett válnia a folyóirattól. Németh László már ez év tavaszán így biztatta a nála emberöltővel