Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Figyelő - REUSS ANDRÁS: Evangélikus dogmatika a 20. század végén (Nagy Gyula, Az egyház mai tanítása. I.)

nak a hanyatló nap sugaraiban érlelődött gyümölcsét. A háború után készül el munkájával, nem a dolgozószoba csendjében, amint régi egyetemi tanárhoz illőnek gondolnánk, hanem „a háztartás tűzhelye mellett", vagyis a konyhában. Már „nyugalmi állapotban", tehát nem aktív tanárként, írja a megjelenés évének februárjában az előszót. A külső nyugalomról annyit, hogy a megelőző hetekben még folyik a magyarországi németek kitelepítése, az erre következőkben szólal föl az evangélikus egyházban Mihályfi Ernő, és jelenti ki, hogy az állam az egyházhoz való viszony kérdését „így vagy amúgy az őszig elintézi". Ebben a helyzetben nem esztétikai, hanem nagyon tudatos teológiai megfontolásból kerüli könyvének fő címében a dogmatika vagy hittan szót. Nem előadásainak összefoglalását, nem tankönyvet írt ugyanis, hanem a szó legtisztább értelmében hitvédő, apologetikai művet: „Legfőbb igyekezetem az volt: úgy szólaltatni meg hitünk igazságait, hogy saját meggyőző erejük minél közvetlenebbül érvényesüljön s e közben minél jobban kitűnjék hitünk igazsága." Évtizedekre támaszkodó tapasztalat csapódik le Nagy Gyulának abban a célkitűzésében, hogy „szilárd igei alapot és tudományos teológiai tájékozottságot adjon mind a lelkészi szolgálatban, mind az egyetemi szintű teológiai fölkészülésben." Oktató munkájában 1950 után fokozódó mértékben azzal a - magát mindmáig makacsul tartó - ténnyel kellett szembenéznie, hogy hallgatói körében egyre kevésbé lehetett számolni az egyház tanításának alapvető ismeretével. Csökkent, sőt, el is tűnt a régi nyelvek ismerete a felnövekvő ifjúság körében. Az egyház tanítása egyáltalán nem vagy csak gorombán torzítva jelent meg a közvéleményben. A dogmatikai kifejtés didaktikájában ezt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mindehhez járultak olyan tényezők is, mint az igei-reformátori teológiának a kérdésfelvetést meghatározó térhódítása. Fokozódott az igény a skandináv és angolszász teológiai irodalom megismerésére, és erre bizonyos mértékig lehetőség is nyílott. Az ökumenikus párbeszéd újabb lépéseket tett meg, jelentős eredményeket ért el, és ökumenikus hatások minden elszigeteltség ellenére hazánkban is megjelentek. A közvetítést el kellett végezni. A II. Vatikáni Zsinat után pedig kikerülhetetlen feladattá lett a római katolikus egyház megismerése. Ki más vállalkozhatott az összesítő áttekintésnek erre a feladatára, mint aki a felsoroltaknak - szellemileg és lelkileg is - részese volt? Naprakész áttekintést nyújtani, mindenről tudni és az összes szempontra tekintettel lenni, akármelyik tudományban roppant feladat. Igazán csak az képes rá, aki megszakítás nélkül úgy áll benne a tudományos vérkeringésben, hogy minden forrásból meríthet. Nagy Gyula egykori előadásait akadémiai jegyzetként korábban (1954, 1965) már kiadták sokszorosított formában. Amit most kezünkbe vehetünk és olvashatunk, annak minden lapján érződik az elszánt törekvés, hogy megfeleljen címének és az egyháznak valóban mai tanítását nyújtsa. Egy ilyen átfogó tartalmú könyv ismertetése nem a megfelelő hely és alkalom sem ahhoz, hogy a részleteket illetően a szerzővel párbeszédbe vagy vitába elegyedjünk, sem ahhoz, hogy tőle ezekre nézve pontosításokat kérjünk. Figyelnünk kell azonban a mű egészének fölépítésére. Ennek hármas lépését - kiindulás mindig a Szentírás igéjéből, végigtekintés az egyház kétezer éves teológiai munkáján és gondolkodásán, végül pedig tájékozódás korunk fő teológiai kérdéseiben és válaszaiban, - Nagy Gyu-