Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 3-4. sz.

Rokon irodalmakból - SABAHATTIN KUDRET AKSAL: Leszáll az est (Mányoki János ford.)

- Merre jártál, Nurten? - akarta mondani, aztán mégis jobbnak látta, ha Yilmazhoz fordul: - Merre jártál, Fiam? - Yilmaz napbarnított, sötét arcát fölemelte a tányérról és az apjára pillantott. - Megint hívtak a klubból - mondta. - Holnap meccsünk lesz. - Nocsak. Hol? - Bursában, Apu. - Tényleg? - gondolta Refik Bey - Bursában? Vagy inkább azzal a ribanccal tölt el pár napot, akiről Nazime az éjjel sírva beszélt? - A bursai meccs az anyjuknak sem tetszett. - Na de Fiam - mondta. - Mi van, ha nem mész? Yilmaz nem akart vitába keveredni; látta, hogy kissé keménynek kell lennie. Emeltebb hangon visszakérdezett: - Miért, Anyu? Az összes barátom megy; én maradjak? - Nurten is úgy érezte, hogy bele kell szólnia: - Anyám - kezdte. - Ezt a gyereket mindenben rövid pórázon tartanád. Ne menjen, aztán dobják ki a csapatból? - Mi az, hogy - vágta rá Yilmaz. - Hiszen két középcsatáruk van még rajtam kívül. Maradjak nyugodtan, majd játszanak azok Én meg ugyan várhatom, mikor hívnak így telt el a vacsora. Aztán Refik Bey fölkelt, visszament a szobájába. Megint a karosszékbe ült. Egy-két perc múlva Nurten behozta a kávéját. Miközben helyet keresett a csészének, Refik Bey lopva végigmérte. Nagyon szépnek tűnt a lánya. Meglehetősen magas, karcsú; szőke, világoskék szemű. S mennyire illik rá a nagy lilavirágos, könnyű nyári ruha! Már a huszonnyolcadikban van, de még nem ment férjhez. Kérőben nem volt hiány, de senki se tetszett, senki se volt alkalmas. A hosszúra nyúlt leányság Refik Beyt nem nagyon izgatta, annál inkább egy névtelen levél, amelyet a múltkor kapott. Valaki tudatta, hogy a lánya egy jómódú vénemberhez járogat Beyogluba: többször látták megfordulni a garzonjában. Állítólag kocsival kirándulgatnak Büyükderébe, Yesjlköybe. A levél nagyon elszomorította. Először nem akarta elmondani a feleségének, aztán mégsem bírt magában gyötrődni. Egyszer éjjel, pontosabban hajnali négy-öt óra tájban fölriadt. Szorítást érzett a mellében. Akkor fölébresztette a feleségét és elmondta neki a levelet. Nazime asszony azonban - várakozásával szemben - nem mutatott sem izgalmat, sem elképedést. - Jaj, Istenem - mondta. - Hiszen tudod, hogy ennek a lánynak mennyi irigye, rosszakarója van. Tiszta kitalálás az egész! Hát nem érted? - Csupán ennyit fűzött az egész ügyhöz, aztán rögtön elaludt. Ahogy a választ meghallotta - bármi legyen az igazság -, Refik Bey is megkönnyebbült kissé. Amikor Nurten behozta a kávét, úgy találta, hogy az apja nagyon elgondolkodott. Kezébe adta volna a csészét, de Refik Bey nem ügyelt a mozdulatra. - Apuskám - mondta neki. - Ideteszem a kávéját. - Odahúzott egy cigarettatartó zsámolyt, rátette a csészét. - Hagyd csak ott, lányom - szólalt meg az apja. Nurten aztán kiment. A belső szobából hamarosan könnyű dzsessz hallatszott. - Nurten bekapcsolta a rádiót - jegyezmegint.