Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.
Seminarium ecclesiae - BIBÓ ISTVÁN: A Sylvester János Protestáns Gimnázium
Sajátos az iskola szerkezeti felépítése. A fenntartó a Protestáns Gimnázium Egyesület, illetve annak közgyűlése, melynek tagjai - néhány kivétellel - egyúttal az iskola tanárai is. (Rajtuk kívül természetesen vannak más tanárai is az iskolának, akik nem tagjai az egyesületnek, de az alapszabály szerint mód van arra, hogy ők is belépjenek, illetve felvételt nyerjenek az egyesületbe.) Az egyesület tagjai tehát, mint közgyűlés, gyakorolják a fenntartói jogokat s viselik a fenntartói felelősséget. E minőségükben ők választják ki és ők nevezik ki az igazgatót, s ők gyakorolják felette a munkáltatói jogokat, s ellenőrzik az alapszabályban rögzített fontosabb intézkedéseit; mint tanárok viszont az igazgatónak beosztottjai s az iskola alkalmazottjai, akik fölött a munkáltatói jogot a mindennapi munkában az igazgató gyakorolja, kivéve a határozatlan időre szóló munkaviszony létesítését és megszüntetését, amelyhez a közgyűlés jóváhagyása szükséges. Az egész konstrukció lényegében a fenntartó és az iskola, illetve a tantestület és az igazgató kölcsönös egymásrautaltságát fejezi ki, s nagyon erősen hat abba az irányba, hogy mindent meg kell beszélnünk egymással, és mindent egymással kell megbeszélnünk. Ennyiben az önigazgató tantestület lehetséges modelljét jelenti. Az iskola többszörösen sajátos helyzetének előnyei és hátrányai egyaránt abból következnek, hogy az iskola „a saját lábán áll". Mivel a fenntartó azonos a tantestület szűkebb magjával (ahogy említettem, mindent meg kell beszélnünk egymással, és mindent egymással kell megbeszélnünk), a pedagógiai munkába senki nem tud belebeszélni, pontosabban bárkinek bármi problémája van az iskolával, végsőleg nem fordulhat máshoz, mint a tanárok közösségéhez. Ez nagy előny, ha arra gondolunk, hány egyházi iskolát gyötör a körülötte lévő közeg - akár jószándékú - pedagógiai dilettantizmusa, a régi iskolák felé valódi hagyománytisztelet helyett csupán nosztalgiával forduló magatartás, a kegyességi irányzatok küldetéstudata, a politikai irányzatok egyházba keveredése, az egyház, mint intézmény és mint hitközösség összemosása, a munkajogi kérdések hitbeli alapon való kezelése és ennek fordítottja, stb. A közösségeket tönkretevő emberi gyarlóságok is (sértettség, kisebbségi érzés, rivalizálás, öndokumentálás stb.) sokkal pusztítóbbak, ha módjuk van az adott közösség hierarchikus feletteseinél támaszt keresni, például az iskola fenntartójának „tájékoztatása" (magyarul árulkodás, besúgás) útján. Előny az is, hogy az önigazgató közösség sokkal megbízhatóbb, kiszámíthatóbb munkaadó. Hátrány viszont, hogy az önigazgató testület, illetve iskola jobban ki van téve az izolálódás és a belterjessé válás veszélyének; és nem áll mögötte egy nagyobb szervezet, amelynek társadalmi presztízse és anyagi ereje biztonságérzetet, kritikus helyzetben támaszt jelenthet az iskolának. Az oktatásügy piacán - vagy ha úgy tetszik, az oktatásügy arénájában - az ilyen iskola végül is egyedül van, ami nem könnyű helyzet. Ezért is nagyon fontos számunkra az iskola Baráti Köre, amely komoly erkölcsi támaszt jelent 5 , és a szülőket képviselő szervezet, a Szülőtanács, mellyel a tantestület állandó kapcsolatban van 6 . S bár szervezetileg nem kapcsolódik iskolánkhoz, ugyanilyen fontos támaszt jelent az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem is, amely az indulás óta rokonszenvező figyelemmel kíséri működésünket. Három és fél év nagyon rövid idő ahhoz, hogy egy új iskola munkájának eredmé-
