Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Seminarium ecclesiae - BIBÓ ISTVÁN: A Sylvester János Protestáns Gimnázium

nyességét lemérhessük. S nem is biztos, hogy ezt a mérleget nekünk kell elkészítenünk. Az viszont biztos, hogy most nehezebb anyagi és pedagógiai helyzetben nehezebb feladatokkal állunk szemben, mint 1995 előtt; ezért nemcsak a kötelező szerénység, hanem az indokolt óvatosság is azt diktálja, hogy mérlegként csak annyit mondjak: a testületből eddig nem fogytak el a bizakodás és reménység tartalékai. De ha az eltelt három és fél tanév kevés is ahhoz, hogy mérleget készítsünk, arra a kérdésre végül mégis válaszolnom kell, mire jó egy ilyen rendhagyó szerkezetű, szervezetileg nem egyházi, szellemiségében mégis egyházhoz kötődő, keresztyén elkötelezettségű iskola, mi a létjogosultsága, mi lehet a speciális feladata. Úgy tűnik, az egyházi iskolák többsége továbbra is nagyrészt az egyházhoz közel álló családokból fogadja diákjait; pedig biztos, hogy ma Magyarországon nemcsak az egyházakon belül van szükség keresztyén nevelésre. Nehezebb perceinkben nem vagyunk biztosak abban, hogy maradéktalanul be tudjuk tölteni ezt a feladatot, mégis azt mondom, hogy minden iskola, amely „a lakótelepek népe" felé fordul, valóságos feladatot vállal. A már említett tantestületi, tanári önigazgatás modelljének kipróbálása nemcsak egyházi, hanem minden más iskolatípus számára tanulságos lehet. De különösen tanulságos lehet éppen az egyházi iskolák számára, mivel rendkívül alkalmas a „világnézeti" (esetünkben hitbeli) elkötelezettségnek és a szellemi munka autonómiájának egyidejű biztosítására. (Természetesen ennek csak olyan közegben van esélye, ahol „a szellemi munka autonómiája" nem tartozik az eleve gyanús fogalmak közé.) A mi tantestületünkben tíz évre visszamenőleg nagyon jó tapasztalatokkal járt az a néhány eset, amikor a magát keresztyénnek tételező tanár-közösség nem vallásgyakorló kollégákat fogadott be teljes értékű tanárként, anélkül, hogy tőlük bármi formalitásnak való megfelelést, felfogásukkal ellentétes nyilatkozatot, fogadalmat vagy hasonlót követelt volna. (Nagyon jó tapasztalatnak nemcsak az olyan esetet nevezem, amikor az így befogadott tanár megkeresztelkedik és konfirmál, hanem az olyant is, amikor felfogásának határozott megtartásával illeszkedik be nemcsak a tanári közösségbe, hanem az iskola nevelő munkájába is. Keskeny, de lehetséges út, amelyet érdemes kipróbálni.) Az az iskola, amely tudatosan vállalja a magyar társadalom átlagos viszonyaiból jövők nevelését, nem várhatja, hogy nagy számban kapjon olyan diákokat, akik családi hátterük révén az egyházi értelmiség potenciális utánpótlását jelentik; egyébként is az egyházi értelmiség regenerálása inkább volna feladata és felelőssége az újraindított régi nagyhírű iskoláknak. Mégis úgy érezzük, hogy ezen a munkaterületen is van megbízatásunk, s reméljük, jó néhány tanítványunk alkalmas lesz - mind egyházában, mind a világban - az értelmiség feladatának és szolgálatának betöltésére. De bárhol találják is meg majd helyüket a gyerekek, akikért az iskola végülis létrejött, értelmi, érzelmi és morális ízlésüket és kultúrájukat szeretnénk fejleszteni; mert erre a társadalom és az egyház minden szintjén égetően szükség van.