Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Seminarium ecclesiae - BIBÓ ISTVÁN: A Sylvester János Protestáns Gimnázium

Természetesen áldáson nem azt értjük, hogy az Úristen garantálja az eredményt és átvállalja tőlünk az alapítás kockázatait és felelősségét, hanem azt, hogy végsőleg nem hagy el bennünket, és „megőrzi szíveinket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban". Ebben a hitben határoztuk el 1996 tavaszán, hogy létrehozzuk és bejegyeztetjük a Protestáns Gimnázium Egyesületet azzal a céllal, hogy ha a megfelelő feltételeket sikerül biztosítani, alapítója és fenntartója legyen az általunk elképzelt gimnáziumnak. Lépésünk végső indítéka az volt, hogy ugyanaz a feladat állt előttünk, mint amelynek megoldásán korábbi közös munkahelyünkön is tőlünk telhetőleg dolgoztunk; s az értelmes keresztyén nevelés szempontjából egyházunk és a magyar társadalom rászorultsága és elesettsége tapasztalatunk szerint nem csökkent, hanem nőtt. Igaz, azt is nagyon nehéz lett volna tudomásul venni (személy szerint nekem különösen nehéz), hogy az általam összegyűjtött tanár-csapat, mely a közös munkát több éven át kipróbálta, s melynek már kialakult erős összetartozását a közösen elszenvedett méltánytalanság csak megerősítette, érthető egzisztenciális okokból szétszóródik, s az a lelki-szellemi tőke, amely az együttdolgozás során benne felhalmozódott, kihasználatlanul elaprózódik, felszívódik, eltűnik. Az induló tanári testület szinte hiánytalanul együtt volt. Az Egyesület nevében 1996 folyamán a főváros és több kerület önkormányzatával is tárgyaltunk, abban reménykedve, hogy az egyáltalán nem örömteli iskola-összevonások révén üressé vált épületek között találunk olyat, amelynek tulajdonosa szívesen látja a mi iskolánkat. Tudtuk, hogy anyagi helyzetünk nem lesz könnyű: ha nem akarjuk kizárólag a tehetősek gyerekeit tanítani, akkor nem kérhetünk diákjaink családjától alapítványi léptékű - havi 15-20.000 forintos - hozzájárulást. Ha pedig ilyet nem kérünk, s az iskolát nem alapítványi keretben szervezzük meg, akkor biztos forrásként csak az állami normatív támogatásra számíthatunk, amely a működésnek kb. 60 százalékát fedezi; a hiányzó összeget adományokból, pályázatokból, a családoktól kért nagyon szerény - havi 2-3000 forintos hozzájárulásból, takarékosságból, (s három év elteltével a személyi jövedelemadó egy százalékából) kell biztosítanunk. Nagyon sok iskolától és más intézménytől kaptunk természetben segítséget használt bútorok és felszerelések formájában; s amikor eljött az ideiglenesen kapott tárolóhely kiürítésének ideje, bosszankodva és boldogan cipelték a tanárok ezeket a bútorokat egyik támogató iskola pincéjéből a másiknak a padlására, onnan az ismerős gyülekezet tatarozásra kiürített templomkarzatára; Budáról Pestre, onnan Budafokra aztán tovább. Bosszankodva, hogy még mindig nincs végleges épületünk, és boldogan, hogy már egy teljes iskolára való bútorunk van. S eközben nagyon világosan éreztük, hogy vállalkozásunkat most nem a rendszerváltás lelkesedéséből és reményeiből fakadó általános érdeklődés kíséri, s ha tervünk sikerül, a sok iskola egyike leszünk csupán. Mégis elegendő biztatást kaptunk igazgató- és tanár-kollégáktól, személyes jóbarátoktól, köztük lelkészektől, gyülekezeti tagoktól, s ami talán a legtöbbet jelentette, volt tanítványainktól. (Közülük néhányan fiatal tanárként most nálunk, a Sylvester János Gimnáziumban kezdik pályájukat.) A feltételek tisztázódása után az Egyesület 1997 februárjában alapította meg az iskolát, s a március-június között meghirdetett és lebonyolított felvételek után szeptemberben kezdtük el a tanítást. A munka megindítását lényegében két nagyvonalú