Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - FONT ZSUZSANNA: Zinzendorf és a herrnhutiak

Ii i i Ii in i ,i Ii , IM vásárolt Berthelsdorf nevű birtokon letelepedési engedélyt kért. Noha az újonnan jöttek jobban szerettek volna a faluban maradni, a falu mellett egy magaslaton, a zittaui országút mentén, a Hutbergen jelöltek ki nekik helyet, ahol elkezdhették házaikat felépíteni. (Innen származik a település Herrnhut neve.) A következő években folyamatosan jöttek az olmützi jezsuiták fennhatósága alól és a Harrach család morvaországi birtokairól főképpen németül beszélő protestánsok, akik a cseh testvérek örökösének tartották magukat. Noha, a fehérhegyi csata (1620) után, Cseh- és Morvaországban a protestáns vallásgyakorlat tiltott volt, hivatalosan a katolikus vallást gyakorolva sokan megmaradtak hitükben protestánsnak. A főképpen családi kereteken belül gyakorolt régi vallás új impulzusokat kapott a pietizmus megerősödésével, pl. nemcsak Szilézia csehek által lakott porosz fennhatóságú területei részesültek a kapós szláv nyelvű hallei Bibliából, kegyességi irodalomból, hanem csempészáruként jutott belőle Habsburg területekre, Cseh- és Morvaországba (és természetesen a királyi Magyarország északi részeibe) is. A vallásuk miatt menekülők főképpen mesteremberek, iparosok voltak, kevés, általában nem ottani születésű tanult ember, lelkész akadt csak köztük. Remélt új hazájukba, a lutheránus Szászországba érve, mindnyájan igen magas elvárásokat támasztottak a vallásgyakorlat, a keresztény morál, egyáltalán a vallásos élet intenzitásával szemben. David Nitschmann, a korai herrnhuti időszak egyik megörökítője így emlékezik vissza a Herrnhutba vezető útra: „Megérkeztünk egy Stolze nevű faluba, az elsőbe, ami lutheránus volt, ez bennünket igen megörvendeztetett. Azt gondoltuk, Isten gyermekeit találjuk itt. A parasztoknál, ahol szállásunk volt, elkezdtünk rögtön prédikálni, elővettük a sutból a régi postillákat, de legnagyobb megdöbbenésünkre az egész háznép holt volt hitében (mausetot), Istenről és igéjéről alig tudott valamit; így aztán prédikációnk utálatos volt előttük." Másnap a fogadóban énekelni akartak, amikor „meglehetős bosszúsággal vették tudomásul, hogy csendben kell maradniuk". A schweidnizi templomban a lelkészt hallgatva rögtön látták, „ hogy egy nem megtért, hanem holt hitű ember ez, és ehhez még a kövérsége! Hasonlóképpen a képek pompája a templomban, a gyertyák a sírokon!... ekkor kezdtük először bánni, hogy Morvaországból eljöttünk." David Nitschmann és társai eljutottak Herrnhutba, de a nehézségek, amit útjuk során tapasztaltak, jelzik a megoldatlan kérdések sorát, amelyek az 1720-as évek során egyre növekvő herrnhuti telepen felgyülemlettek. 1727-re a településen kb. 300 ember élt. A németül beszélők egyértelmű többséget alkottak, de megközelítőleg kétharmaduk tartozott csak a morva menekültek közé, a fennmaradó hányad Sziléziából és szász vidékekről is idetelepült, nem bevett szekták, irányzatok képviselőiből került ki, pl. schwenckfeldiánusok, Gichtel-követők közül. A huszita örökséget vallók hitvallása, szertartása a református irányhoz áll közelebb, a lutheránus szertartásrend, a képek, az egyéni gyónás stb. idegen volt nekik. A lutheránus berthelsdorfi egyházközséggel, az egyébként Zinzendorfhoz és törekvéseihez közelálló lelkésszel egyre nehezebben tudtak együtt élni. Magukkal hozott és itt felerősödő szeparatista vonzódások arra vezettek, hogy egyesek az újonnan alakuló közösségből is kivonultak, mintegy szerzetesi magányba. Zinzendorf a szeparatizmus veszélyét látva szabadságoltatta magát a szász udvari szolgálatból (ahova egyébként sohasem tért vissza), és