Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - FONT ZSUZSANNA: Zinzendorf és a herrnhutiak

több okból is szimpatikusak voltak neki. Az ágostoni kegyelemtanhoz közeledő jan­zenizmus könnyen akceptálható volt egy lutheránusnak, másrészt fellépésük pápael­lenes éle sem maradt rá hatástalan. Barátsága Louis Antoine de Noailles kardinális­sal ekkor alapozódott meg, neki ajánlja később a franciára fordíttatott Arndt-művet, az Igaz kereszténységet (1723). Már ekkor meggyőződése, hogy a Jézus szeretetében és követésében megvalósuló közösség képes áthidalni a nyilvánvaló dogmatikai ellenté­teket. Noha mind Hollandiában, mind Párizsban részt vett a társasági életben, sok lehetőségét ekkor próbálta ki először (lottó, opera stb.), életmódjában azonban a hallei eszmények az irányadóak, törekvés az üdvösséghez nem szükséges dolgok (adiaphora) kerülésére, mint a tánc, pénzben való játék stb. Hazatérve - újra csak a család elvárásainak eleget téve - választófejedelmi szolgá­latba lép mint udvari igazságügyi tanácsos; e hivataltól igyekszik minden törvényes szabadságolási lehetőséget kihasználva távoltartani magát. Rövidesen kisebb konf­liktusokba keveredik a drezdai udvarban, nehezményezik pl. a házában rendszeresen tartott vallásos összejöveteleket. Ez azonban már 1722-ben bekövetkezett házasság­kötése után történik. Erdmuthe Dorothea von Reuss-Ebersdorffal kötött házasságát azért is kell itt kiemelnünk, mert általa a nagyanyai háztól is eltérő vallásos miliőt is­mert meg. „Ebersdorfban egy csomó lelket találtam, akik vallási különbségre, az egyéni meggyőződés különbségére való tekintet nélkül csatlakoztak egymáshoz, anélkül, hogy a külső előírások másságát figyelembe vették volna". Szeparatisták, ra­dikális pietisták fértek meg békésen az ebersdorfi udvarban, olyanok, mint a gyakran idelátogató Johann Wilhem Petersen, aki ekkor már a mindenek helyreállítása tanával minden ember végső megváltását is hirdette. Petersen barátja és tanainak propagá­lója volt Johannes Klein-Nikolai, aki évekig ebersdorfi udvari lelkész is. Igazi Phila­delphia gyülekezetnek látta Ebersdorfot Zinzendorf a Jel. 3,7 értelmében; a tanbéli határokat átlépő, a felebaráti szeretetet gyakorló igazi keresztény közösségnek. Má­sik teológiai élménye volt, hogy a gyermekkorától szívesen előtérbe állított Krisztus­misztika erőteljes megfogalmazásaival találkozhatott itt. A középkori jegyes miszti­ka a német barokk költészettől nyelvileg is új impulzust kapott. A vallási radikaliz­mus néhány közösségének frazeológiájában a 18. század elején Krisztus vérének és sebeinek felmagasztalása, a Krisztus-követés e középkori módja gyakran jelentős szerephez jutott. Zinzendorf életének, nézetei alakulásának ismertetése után a herrnhuti közösség lét­rejöttére kell rátérnünk, előtte azonban az írásunk elején említett politikai-egyházpoli­tikai megjegyzéseket kell kiegészítenünk. A Szászország déli részén fekvő Felső-Lausitz (ahol az említett jeles famíliák birtokosok voltak) egyházi viszonyairól fontos tudnunk, hogy a világi patrónusok különleges jogokat, máshol meg nem lévő önállóságot élvez­tek. Püspök nem volt ebben az országrészben, az egyházi fensőbbség Bautzenben mű­ködött és ez nem a drezdai főkonzisztóriumnak, hanem a titkos tanácsnak volt aláren­delve, így tehát világi és nem egyházi hatóság állt a világi patrónusok fölött; még az egy­háziak intézkedései is rajtuk keresztül jutottak el a lelkészekhez. Az még nem az egyházi jogi viszonyok keretébe tartozik, hogy 1722-ben mintegy tíz fő menekült a szomszédos Morvaországból, a Zinzendorf által nagyanyjától meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom