Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - DÖRÖMBÖZI JÁNOS: Mulandóság és maradandóság (Borzsák István: Dragma I-IV.)

lantásaiból" és „számvetéseiből" egyértelműen igazolható, hogy nem a címek és rangok időleges megvonásai, esetlegesen késve történő odaítélései, hanem 1956-ot követően az oktatói ténykedéstől való eltiltás és az ELTE-ről való eltávolítás érintette a legmélyebben (ezen érzések átélésében e sorok írója különlegesen „kivételezett" helyzetben van) 1957 júniusában „a megátalkodott előadó azonnali hatállyal elbocsáttatott, és több hónapig tartó létbizonytalanság után beosztott tudományos kuliként ülhetett hat évet az Egyetemi Könyvtárban. A szükségből úgy lett erény, hogy a ki- (ill. be-) rekesztett filológus közben szakadatlanul olvasott" - emlékezett Borzsák István a nehéz évekre (Dragma I. 420. 1.; vö. 8. 1.) Vigaszt, reményt ekkoriban - mint ahogy korábban és később is - a nehézségek során a hivatás szeretete és művelése jelentette. Mindenekelőtt Tacitus „faggatása", a „hallgatag" megszólaltatása, akinek minden korhoz szóló üzenete: a zsarnokság sohasem tűri az erényt. A Tacitus megénekelte Agricola életrajzának ismételt ízlelgetése fájdalmas párhuzam felismerésére vezette a könyvtárosi munkálkodást végző tudóst. Agricola is hasonló életkorban járt (44-45 éves), amidőn „Briatanniából hazaparancsoltatván... otiumba kényszerülve kellett senyvednie, amíg korai sírjába nem tért" (vö. i. h.). Borzsák István nem a tétienséget választotta, a negotium melletti döntése páratlan pályafutást eredményezett. Az életút ismeretében nem erőltetett a neves drámaíró, Wedekind ismert mondásának citálása: baj mindenkit érhet, de csak a nagyon intelligens ember tud valamit hasznosítani belőle. Nem csüggedt az 1940-es években, 1957-63 között sem, ennek köszönhető, hogy a harmadik évezredbe, a 21. századba érkezvén is több egyetemen okítja az európaiság egyik tartópillérére, a görög-latin kultúrára a fiatalokat, és elemzi tovább a már oly sokszor vallatott antik gondolatokat. 1933 óta (első, diákkori, dolgozatának megjelenésének éve) szinte megszakítás nélkül gondozza a görögrómai ókor hagyatékát, ébresztgeti a latin Európához való tartozásunk tudatát. E kimagasló klaszszikus filológusi munkásságnak állít emléket a Telosz Kiadó által megjelentetett, immár négy kötetesre bővült tanulmánygyűjtemény. A Dragma (görög szó, a. m. maroknyi; „amennyit össze lehet markolni") I. kötete 1994 decemberében a szerző 80. születésnapja tiszteletére bíbor alapon arany szegéllyel, a II. kötete 1996. szeptember végén zöld alapon arany szegéllyel, a III. kötete 1997. augusztus 18-án, Ilona-napon barna alapon arany szegéllyel, a IV. kötete 2000. október 31-én, a reformáció emléknapján (a „római református" akadémikust köszöntve) arany alapon bíbor szegélylyel jelent meg. Több mint 6 évtized tudományos munkálkodását, egy kivételesen gazdag szerencsénkre ma is tartó - tudományos pályafutás összegzését tartalmazzák a kb. 200 tanulmányt felölelő könyvek. E lapokról a tudós tanár, az irodalmár, a nyelvész, a történész, a görög-latin kultúra nemzetközi rangú kutatója szól hozzánk, és közvetíti letűnt korok üzenetét. A közzétett kis műremekek 1935 és 2000 között íródtak, de aktualitásukat máig sem veszítették el, és vélhetően a III. évezredbe lépő ember is talál benne eszmei fogódzókat, anyagiasuk világunkban mindenkor és minden korban szükséges eszmei magvakat. E gondolatgazdag gyűjtemény tanulmá-