Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Figyelő - CSEPREGI ZOLTÁN - SZ. NAGY LÁSZLÓ: Német-magyar pietizmus-könyvek

ismereteinket eddig feltáratlan adatokkal és ezek értékelő feldolgozásával. Új adatainak többségét a függelékben közölt levelekből (August Hermann Francke hagyatékának alapos kiaknázásából, Haynóczi Dánielhez és másokhoz írt levelekből) merítette. A forrásokat bevezető terjedelmes tanulmány a pietizmus fogalmi tisztázásával kezdődik. Örvendetes, hogy a szakirodalomban (és a mindennapi szóhasználatban) egyre inkább parttalanná váló pietizmus (kegyesség) -fogalom helyett annak leszűkített változata szerint vizsgálja anyagát a szerző. Eszerint a pietizmus „vallási reformmozgalom, mely az 1670-es évektől kezdve előbb az ortodoxiával, majd a korai felvilágosodással konfrontálódott, s szervezett közösségek alakulásához vezetett." Vagyis a kegyesség általában vett irodalmi megnyilvánulásai csak akkor képezik vizsgálat tárgyát, ha mögöttük „a vallási élet reformjára törekvő közösség" áll. Már a tanulmány kezdetén jelzi a szerző „a kutatás csapdáit és adósságait". A korábbi kutatás pietisztikus megnyilvánulások és anyanyelven kiadott könyvek alapján szinte minden dunántúli lelkészt pietistának tartott. Újabban a szakirodalom kiadástörténeti vizsgálatai már figyelmeztetettek ennek tarthatatlanságára, utalt a pietisták és ortodoxok által is használt könyvekre, azok kiadása érdekében végzett közös munkára. Jó példát talált erre Csepregi is Haynóczi Dániel soproni lelkész személyében, aki kapcsolatot tartott fenn a dunántúli pietista szerzőkkel, sőt gyakran közvetített Bécs és a dunántúliak között. Érdekesek és tanulságosak a dunántúli pietizmus németországi és bécsi kapcsolatait elemző részek. A pietista eszmék Magyarországra kerüléséről szólva Csepregi nemcsak a hallei egyetem közvetlen hatását veszi számba, hanem a többi németországi egyetemen (Jénában és másutt járt) ifjakról is szól. Sőt a hallei közvetlen támogatás decentralizálásának egyik állomásaként foglalkozik a bécsi svéd és dán követségi alkalmazottak, valamint az osztrák protestánsok segítő szerepével. Az eddigi kutatók is Győrt tekintették a magyar nyelvű pietizmus központjának. A dunántúli gyülekezetek és iskolák vezetésére legtöbbször Győrből kértek lelkészt. Itt működtek, innen indultak a pietizmus legjelentősebb képviselői: Torkos András, Bárány György, Vázsonyi Márton, Sartoris János és mások. Csepregi újra és árnyaltan tárgyalja ezt. Az 1692-1756 közötti itteni lelkészek és tanítók névsorában külön figyelmet szenteltek a wittenbergi diákoknak (Perlaki József, Hegyfalusi György, Csereti Mihály, Torkos András és József, Fábri Gergely) és azok működésének. Azt emeli ki, hogy torzsalkodás nélkül tudtak együtt dolgozni az egyház építése és a magyar nyelvű művelődés érdekében. A pietisták által kiadott magyar nyelvű egyházi irodalmi műveket (Biblia, katekizmus, ima- és énekeskönyvek, oktatási és ájtatossági kötetek) vizsgálva összegzést olvashatunk az utóbbi években vita tárgyát képező kátéközpontú kereszténység és bibliai kereszténység viszonyáról, valamint az evangélikus egyház dunántúli szervezetének kiépüléséről. Csepregi nyomdatitkokról (hamis nyomdahelyekről), megoldott és megoldatlan szerzőségi kérdésekről foglalja össze és egészíti ki eddigi ismereteinket. A kiadványok tárgyalásának csoportosítása: Hallei magyar nyelvű kiadvány-