Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Rokon irodalmakból - YASAR KEMAL elbeszélése

Ya§ar Kemal elbeszélése Az új török elbeszélés egyik legnagyobb mestere 1922-ben Hamite faluban született (Adana környke). Kurd származású. Az iskolát korán félbehagyta, saját bevallása szerint több, mint negyven különböző munkát próbált. Közben fél szemét is elveszítette. A nyomorból az irodalmi tehetség fölemelte ugyan, de az átélt keserű élmények lerakódtak műveiben. Eletének, körülményeinek ismeretében nem meglepő, hogy a népköltészet igen erős hatással volt rá: maga is foglalkozott gyűjtéssel. Többször jelölték Nobel-díjra. Néhány évvel ezelőtt politikai okokból - Finn-, majd Németországba menekült. Hatalmas életművéből most csupán azt a két regényt említjük, amely magyarul is olvasható: A sovány Mehmed (ford.: Koryürek Péter, Magvető 1963.) és az Ördögszekerek útján (ford.: Tasnádi Edit, Magvető 1983.) Az alábbi novellában nincstelen gyermekekről olvasunk. Fontos azonban egy lélektani meglátás: a gyermek görcsösen, de másként szégyenkezik, mint a felnőtt. Az ágynemű Mintha tegnap történt volna. Abban az évben a középiskola harmadik osztályába jártam, Durmus Ali barátom pedig másodikos volt. Mindketten pénz nélkül... Otthon, a faluban neki is csak özvegy anyja, nekem is csak özvegy anyám... Saját magukat is nehezen tartották el. Durmus Ali abban bízott, hogy majd ingyen kap szállást. Levizsgázott és biztos volt abban, hogy a lehető legjobban megfelelt. Ami engem illet: gyötört a kétség. Hova menjek, mit csináljak? Két éve már, hogy éjszakai műszakban dolgoztam, de az idén nem vettek föl. Iskolásokat a gyárban alkalmazni tilos! Miért tilos? - valahogy nem értettem. Hiszen mostanáig milyen szépen ment: dolgoztam is, tanultam is. Egy kurus nélkül... Még egy faodú sincs, ahova behúzódhatnék. Egyedül a nagyvárosban teljesen egyedül. Még egy ág sincs, amibe fogózzam. A szívemben kibírhatatlan keserűség, indulat. Egy ideig az állomás előtt, az ecetfák tövében éjszakáztunk Durmus Alival. Aztán ennek is vége lett. így nem mehetett tovább. Az éjjeliőrök sem hagytak békén. Napközben pedig iskolában voltunk: s féltünk, hogy ellopják az őrizetlenül hagyott pokrócot, ágyneműt. Volt egy hűséges barátom, Yusuf. Nagyon ragaszkodott hozzám. Valahogyan megtudta, hogy az ecetfák alatt alszunk. Egy napon pironkodva kinyögte: