Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 7 (2001) 1-2. sz.

Klasszikusokról - LAZAR VIKTORIA: „Ez a Jézus senkinek se jó... (William Blake Jézus-képe)

Blake számára elvi kérdés volt a módszer (ezért készítette saját kezűleg metszeteit és könyveit), ezért haragudott azokra az alkotókra, akik a természetből alkottak az emlékezet által, és nem közvetlen ihletből. „Tiziano lelkülete különösen aktív, ha kételyeket kell ébreszteni... és ha már felébresztette őket, könnyen elrabolja a Művésztől látomását, ... akinek így teljesen meggyengül a képzelete."

13 A képzelet szerepére írásom második felében még részletesebben kitérek. 2. „Szűz volt-e Jézus? vagy adott-e leckét Arról, hogy mi is a Szüzesség?" Blake számára a szüzesség az élettagadás egyik formája: nem erényt lát benne, hanem egy neurózist, ami további neurózisok forrása. „Ne kapjon szűz nevet a hervadt szentséges ledér, ki csak sóvárog s nem cselekedik! Mert szent mind, ami él."

14 Az Örökkévaló Evangéliumban a házas ságtöréssel vádolt asszony történetét eleveníti fel, mert itt újra szembekerül a farizeusok életidegen álszent törvénye az emberi természet szeretetvágyával. „De szégyennek, bűnnek mért nevezik / A Szerelem Szentélyét, hol Isten lakik?" A férfiaktól és nőktől elvitatott szabad szerelem, a merev szabályok között paráznasággá, „garázda vággyá" torzul. S a házasságtörő nő is azért kér kegyelmet Jézustól, mert az igazi szeretet parancsát megszegte, és hagyta, hogy a farizeusok törvényei, szabályai félrevezessék. Amikor a megkövezésre váró nőt elé hozzák, akkor lázad fel Jézus Jehova törvénye s a farizeusok túlzott jósága ellen: „Ha csak Jó vagy - Isten lehetsz, / Vagy farizeus mást nem tehetsz." A túlzott jóság, az erkölcsi perfekcionalizmus is lehet ellentéte az emberiességnek, a szellemi befogadásnak, akár a képzelet kibontakozásának is. Eszünkbe juthat itt Hamvas Béla fohásza: „Istenem, Atyám, óvj meg engem a jó emberektől!! ... és a jótettektől és azoktól, akiknek nincsen szükségük Krisztusra, és akik nem tudják, mi a bűn és az alázat, és az elveszettség és a sírás és az éhség és a félelem és a lét megtörése, és nem tudják, mi az, koldusnak lenni, és csak a koldus látja meg az Isten országát, ámen."

15 Hadd említsek még egy párhuzamos gondolatot a magyar költészetből, egy olyan költőtől, akinek „pere volt az Istennel", de egyúttal olthatatlan szomjúsággal vágyódott a vele való közösségre. József Attila így ír a Bukj föl az árból negyedik versszakában: „És verje bosszúd vagy kegyed belém: a bűntelenség vétek! Hisz hogy ily ártatlan legyek, az a pokolnál jobban éget." MB.