Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Klasszikusokról - Jeney Zoltán: Agrippa d' Aubigné...

írja D'Aubigné, miközben - mint a mi Balassink - végigcsatáz minden háborút, s ha idejéből futja, két ostrom között papírra vet pár sort. A vallásháborúk mindentől megfosztják. Hogy harcolhasson az ügyért, odahagyja a már amúgy sem teljes csa­ládi fészket (tizenhat évesen már árva), egyetlen nagy szerelmét pedig nem veheti feleségül, mert családja katolikus. Öt vallásháború csatáiban vesz részt egészen a tábornagyi rangig eljutva, s kíséri végig azok kegyetlenségét és pusztítását. Látja, mint sínyli meg az egyszerű nép a zsoldosok és az idegenek gyilkos fosztogatását. Tanúja annak, hogy a reformáció érdekei gyakran elsikkadnak a politikai ügyeske­dések között, s gyakran hittársaival is összezördül, akik vallásos állhatatossága és politikai hajthatatlansága miatt „Sivatagi Baknak" 2 nevezik. Egyetlen menedéke a vallás, s ha azt veszélyben látja, indulata rettenetes erővel tör fel belőle. Bár vérbeli humanista, s az irodalom minden területén nagy műveket alkotott, kortársai mégis hadvezérként tisztelik. Sírján a genfi Szent Péter templom falán csak ennyi áll: „Agrippa DAubigné tábornoknak". Maga is elsősorban hadfinak tartja magát, s habár a század legjelentősebb epikus költeménye az ő tollából való, Ronsardban tiszteli a nemzeti eposz 3 alkotóját. DAubigné stílusa valóban nem hasonlítható nagy elődei és mesterei, Ronsard, Du Beilay, Belleau, Thyard stílusához, még kevésbé a hetvenes évek manierizmu­sához, Jodelle és Desportes finomságához. Sokkal erőteljesebb szövegeiben a barok­kos naturalizmus, a gyakran kegyetlen és durva képekig kicsapó harciasság. És nem csak a vallási tűzben edzett polemikus versek éle vág, hanem szerelmi költészeté­ben is dúl a háború. Űznek orkánok és habok, folyton kész vagyok a halálra; csaholva marna a bokámba cselszövény, ellen, orgyilok; minduntalan felriadok, pisztoly fejem alatt a párna; vágyam hajt közben versírásra, s nyugtom keresik a dalok. Bocsáss meg érte drága szépem, ha elárulja költeményem a kínt, nehéz sort, katonái­dé úgy kell, hogy mióta sorvad szívem: mint engem, járja át versem is kén, füst és puskaporszag. 4 Ifjúkori szerelmes verseit Tavasz címmel gyűjtötte kötetbe. A szonetteket Diane Salviatihoz, Ronsard Kasszandrájának unokahúgához, egyetlen nagy szerelméhez írta. Mivel szerelme beteljesületlen maradt, eme versgyűjteményt jobban jellemzi az elkeseredett düh és a világba szerteszórt átok, mint az asszonyi szépség magaszta­lása. Sokkal jellemzőbb költészetére ama rettentő méretű eposz, melybe beleírta min­den keserűségét, megvetését, szánalmát, alázatát, ugyanakkor reménységét egy megtisztuló világban. A Les Tragiques (a címet Végzet verseire fordították magya­rul) megdöbbentő alkotás, melyhez foghatót aligha találunk a világirodalomban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom