Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Fabiny Tibor, ifj.: Beoltás (Áhítat)

E fának gyökere van, ami évezredek óta adja a növekedéshez és az élethez szükséges tápanyagot. Mi csak beoltattunk - nehogy egy percre is azt gondoljuk, hogy mi hordozzuk a gyökeret, hiszen fordítva van: a gyökér hordoz bennünket. Helyesen felismertük, hogy kultúránkat nem akkor visszük előbbre, ha utópisztikus eszmék jegyében „a múltat végképp eltöröljük", hanem akkor, ha a gyökereinkhez visszatérünk. Am tévedünk, ha - Pál apostol szavaival: „dicsekszünk" és azt gondoljuk, hogy mi térünk vissza a gyökerekhez. Nem. Isten az, ki beoltott minket, a vadolajfát a szelíd olajfába. Isten az, aki vad olajfából szelídet tud nemesíteni, a kövekből Ábrahámnak fiakat tud teremteni (Máté 3,9). Hiszen Isten a mozgatója, fenntartója ennek a történelemnek. O teremt olyan feltételeket, hogy mi beoltódjunk. Nem dicsekvés, hanem csakis a hála szava hagyhatja el ajkunkat, hogy a mi generációnkban megtörténhetett az, amiről a szüleink nemzedéke még álmodni sem mert. 2.2. Mi is a gyökér? Nézzük meg most közelebbről, hogy mi is az a gyökér, aminek a tápanyagát magunkba szívhatjuk! Néha úgy mondjuk, hogy ez a gyökér a zsidó-keresztény kultúrkör, az egyház, vagy éppen az európaiság elfelejtett értékei. Igen ám, de nehogy a négy évtizedes időmítosz kimúlta után egy térmítosz rabjai legyünk! Á gyökér nem egyszerűen a kereszténység, nem a klérus - a gyökér még ennél is mélyebben van. A Biblia tanúsága szerint ez a gyökér nem egy intézmény, nem is egy kultúra, nem is egy hagyomány, még csak nem is egy vallás - hanem egy személy. Ézsaiás prófétánál olvassuk: „Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről és hajtás sarjad gyökereiről." (Ézsaiás 11,1) „Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert zászlóként magaslik ki a népek közül." (11,10) A Jelenések könyvében ezt olvassuk: „Ne sírj, győzött a Júda törzséből való oroszlán, Dávid gyökere és felnyitja a könyvet és a hét pecsétet." (5,5) A Biblia utolsó lapján Jézus mondja magáról: „Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága, ama fényes és hajnali csillag." (22,16) Jézus Krisztus egyszerre a gyökér és az új hajtás, a régi és az új, aki volt, aki van és aki eljövendő, az alfa és az ómega. Magáról azt mondta: „mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok" (8,58). János apostol hozzáteszi: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (János 1,3) Amikor tanítványaitól búcsúzott, Jézus is az élővilág, a beoltás organikus metaforáihoz fordult: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővessző, aki énbennem marad, és én is őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." (János 15,5) 2.3. Meddig maradhatunk meg? Pál apostol a római pogány keresztényeket metsző szigorúsággal figyelmezteti: „ne dicsekedj, hanem félj". Dicsekvésre semmi okunk, a hittel való dicsekvésre a legkevésbé. Ä hitet kaptuk és az nem a miénk. „A hit által állok." Emlékezzünk, hogy Pál mint mond a Korinthusi levélben: „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!" (1 Kor 10,12) A hiteles kereszténység sohasem lehet dicsekvő, büszke vagy triumfáns. Abban a pillanatban, amint magasabb rendűnek véljük magunkat, azonnal elbukunk és kivágattatunk. Pál apostol arra figyelmeztet, hogy a pogány kereszténységgel, s ha ezt továbbgondoljuk, magával a történeti kereszténységgel ugyanaz bármikor megtörténhet, ami a szelíd olajfával. Ezért mondja, hogy félj, azaz vigyázz, hogy el ne essél! A félelem nem valami szorongást vagy paranoiát jelent, hanem éberséget. „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket" - mondja az apostol (Filippi