Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - Cziszter Kálmán: Egy ismeretlen ismerős: Proklosz

viszont. Itt szól közbe az az alapelv, hogy ilyen szintű ellentmondást csak úgy lehet kibékíteni, ha feltételezünk egy harmadik, mediátor-tényezőt: ez volna esetünkben az a néző saját elméjében meglévő fogalom, ami a csapat egészére, annak egyes külön tagjaira, és az e kettő közötti kölcsönhatásokra is applikálható, ám mindezekhez képest külsődleges, azaz transzcendens létező. Ezzel beláttuk az alapvető triadikus séma jogosultságát. (Megjegyzendő, hogy az érv két döntő lépése is, az univerzális tükröződés és a mediátorok elve egyaránt attól a Iamblikosztól származik, akit fantáziája miatt szinte senki sem óhajt komoly filozófusnak tekinteni.) Proklosz azonban még itt sem torpan meg, hanem annak kimutatására is vállalkozik, hogy ez az ante rem fogalom egyszersmind immanens létrehozó és fenntartó oka is a dolgoknak, és nem pusztán csak minőségbeli jellemzője. Vajon milyen értelemben lehet egy „figyelő tekintet", a kívülálló szemlélő saját fogalma egyenesen a generatív princípiuma annak, amit magával szemben lát? Talán úgy kellene ezt értenünk, hogy a példánkban szereplő csapat nem több a néző saját hallucinációjánál? Szó sincs róla! Hanem inkább azt kell kérdeznünk, hogy mi motiválja a csapatot arra, hogy olyan sportteljesítményt mutasson, mint amilyet a szurkolótábora látni szeretne tőle? Nos, nyilván nem egyéb, mint éppen az a tény, hogy a szurkolók pont olyannak akarják látni őt, és ő ennek tudatában van. Tehát először a közönség dönt úgy, hogy kiváló teljesítményt szeretne látni, amit a sportolók megéreznek, és ennek következtében az előre elvárt kiváló teljesítményt fogják is mutatni: ez az a mód, ahogy egy fogalom teremtő és fenntartó elve lehet a saját tárgyának. Mindez persze könnyen érthetőnek tűnik olyan tárgyak esetében, amelyek - mint példánkban - tudatos lények. Csakhogy az „anyagi valóságról" már nehezebb volna elhinni, hogy az is önmagától olyannak akarna látszani, mint amilyennek a szemlélője akarja látni azt. Ámde a Sokaság avagy a materializmus elleni kezdőérv óta nincs értelme „anyagi valóságról" beszélnünk, hanem amit általában annak szokás tekinteni, azt is valamely tudat kivetüléseként kell felfognunk: maga az anyag csak anynyiban lehet releváns, mint a mozivászon a mozifilm számára: kétségkívül a mozivászon nélkül nem látnánk a filmet, ám annak, amit látunk, nem maga a mozivászon a forrása, hanem a vetítőgép. Mint minden idealizmus, így Proklosz alapelve is az, hogy emberi elme csakis olyasmit érthet meg, ami egy másik (pl. végtelen) elme kivetülése avagy megnyilvánulása. Átfogó bevezetés helyett itt meg kellett elégednünk a legszükségesebb filológiai és filozófiai háttérismeretek, illetve a rendszer alapjainak felvázolásával. A Proklosszal való ismerkedés nem könnyű, de reméljük, rövid áttekintésünk haszonnal járult hozzá. Irodalom Proclus: The elements of theology, A revised Text with Translation, Introduction and Commentary by E. R. Dodds. Oxford 1933, 1963. Proclus: Theologie platonicienne, ed: H. D. Saffrey, L. G. Westerink. Paris 1987. Koch, H.: Pseudodyonysius Araeopagyta im seinen Beziehungen zum Neoplatonismus und Mysterienwesen. Mainz 1900. A líkiai Proklosznak, Platón utódjának két könyve a fizikai elemeiről (vagy a mozgásról). Gréby György fordításában és megjegyzéseivel. Magyar Filozófiai Szemle 41. évf. 1997. 281-336. p.