Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - Hafenscher Károly: Nietzsche - száz éve halt meg...

HAFENSCHER KÁROLY Nietzsche - 100 éve halt meg az antikrisztianizmus prófétája Mottó: „...ez a ti órátok, a sötétség órája..." Luk 22,53. Halála centenáriumán több cikk jelent meg róla magyar sajtóorgánumokban is. Milyen jogon foglalkozik egy evangélikus teológus a filozófussal, esztétával, nyelvművésszel? Nemcsak azért beszélünk róla a Credo hasábjain, mert evangélikus papfiú volt és hívő édesanyja naponként imádkozott érte, majd hosszú betegsége idején, csaknem egy évtizedig gondozta, hanem azért is, mert noha Nietzsche már 100 éve halott, gondolatai tovább élnek a német és európai értelmiség körében. Hivatkoznak rá. A magyar napilapok közül például a Magyar Nemzet 2000. augusztus 25-i szám kulturális rovatában rövid, de jelentős cikk jelent meg róla: „Az engadini remete látomásai egy évszázad távlatából" címen. A Magyar Televízió szeptember 7-i adásában angol dokumentumfilmet közvetített „Emberi - túlontúl emberi" címen, melyben Nietzschét a szélsőséges individualizmus és arisztokratikus gondolkodás filozófusaként mutatták be. Az evangélikus Zeichen der Zeit - Lutherische Monatshefte három cikkben is foglalkozik vele, szellemes című cikkekben: „A jámbor antikrisztus" - Martin Teske tollából; „Boldog embertelenség" - Klaus Lehman írása. Ursula Homann pedig a német nyelv művészeként mutatja be őt, szinte mennyei magasságokba emelve az író zsenit. Figyelemre méltó, hogy a Confessio című református értelmiségi figyelő ez évi 2. számában Heinz Zahrnt előadását közli, ami Budapesten hangzott el ez év május 6-án a Ráday Kollégiumban, a IV. Magyar Református Világtalálkozó konferenciáján. Címe: Hol van, hová lett Isten? - hinni az üres ég alatt? - Ebben, számomra váratlanul, Nietzsche gondolatai bukkannak fel, de nem kritika tárgyaként, hanem evidenciaként: Isten halott! Az újságírónak is kitűnő Zahrnt professzor, aki az elmúlt évtizedekben végigzongorázta a 20. századi protestáns teológia iskoláinak egész repertoárját, aki nemcsak szellemesen írt arról, hogy elkötelezettség nélkül nem ejthetünk szót az Isten-kérdésben, majd szubjektíven vallott őszintén és becsületesen Isten-hitéről, értelmiségi hívő emberként - és egyik könyvét ilyen címen jelentette meg: Isten nem halhat meg (Gott kann nicht sterben), mert az Isten, aki meghalhat, már nem is isten, most idézet és utalás nélkül Nietzschét aposztrofálja, nem annyira az Ubermensch morálját elemezve, mint inkább a teológiai-filozófiai problematikát és Zaratuszthrával együtt szinte azon csodálkozik, hogy Isten halálának ténye még mindig nem köztudott... Elgondolkoztató, hogy „Isten" nélkül van-e legitimitása egyáltalán teológiáról beszélni, vagy azt kívánja: költözzünk át az antropológia, pszichológia, kultúrhistória területére és szüntessük meg a teológiát? - Az én olvasatomban Zahrntnál külön érdekesség, hogy egészen megfeledkezik a krisztológiáról, Jézus nevét sem említi meg és így túlmegy Nietzschén is, aki ha a „pálapostoli Krisztust" nem is tudja elfogadni, de a Názáreti Jézus iránt tiszteletet, félelmet mutatott, és egyszer így fogalmazott: „csupán egy krisztiánusz volt e világon, Jézus, - azt is megfeszítették." Nietzsche élete utolsó szakaszában is komolyan vette Jézust, szobája egyik falán csak egy Jézus-kép volt található, s vele pörölt, vitázott szenvedélyesen az elborult elméjű filozófus... Nietzsche gondolatai egy evangélikus teológus tolmácsolásában, inkognitóban ugyan, de ismét megérkeztek hozzánk napjainkban.