Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - Cziszter Kálmán: Egy ismeretlen ismerős: Proklosz

volnánk bármilyen fogalmi természetű koherenciát avagy egységességet felismerni a focicsapatban, akkor az egyes játékosokat egymagukban sem tudnánk egységekként beazonosítani, hiszen individualitásuk „határait" voltaképp a nagyobb egészen belül elfoglalt helyük, az azon belül játszott szerepük határozza meg. Amit tehát globális szinten egy fogalmilag üres, puszta anyagi kompozitumnak tekintünk, abban lokális szinten sem ismerhetünk fel világosan elkülönülő egységeket, és így tapasztalati világunk egésze szilánkokra, amolyan végtelenül osztható ködfelhőre bomlana szét. Csak az marad tehát, hogy semmit sem tekinthetünk merőben kvantitatív értelemben egy egységnek - hanem csakis az alapján, hogy valami kvalitatív, fogalmi jellegű distinktiv sajátosságot ismerünk fel benne, ami egységesíti és koherensen összetartja azt (henószis). Ennyiből azonban még nem következne az, hogy a dolgot összetartó (és ezáltal a létezésében is fenntartó) fogalom hozzá magához képest egy transzcendens jelenlét volna. Ennek némileg már nehezebb igazolása abból az alapgondolatból indul ki, hogy egy kibékíthetetlen feszültséghez vezetne az, ha a focicsapatot egységesítő fogalom az egyes csapattagokban külön-külön is, de összességükben együttvéve is jelen van valamiképp, anélkül, hogy e két véglet között egy harmadik „mediátor" tényező közvetítene. Először is azt kell itt megérteni, milyen értelemben is volna jelen a csapat globális egésze annak lokális részeiben (ami ellentmond annak az Euklidész által megfogalmazott intuíciónknak, hogy a rész mindig kisebb az egésznél)? Nos oly módon, hogy az egyes játékosok egyenként is tudatos lények, akik állandóan odafigyelnek egymásra és önmagukra, így aztán mindjük individuális elméjében jelen lesz egy leképezés a csapat globális egészéről: azt is mondhatnánk, hogy a focipályán nem csak 11 hús-vér játékos, hanem további 11x11 elgondolt játékos is jelen van. Márpedig egy egyéni játékos cselekvéseit (azt, hogy kinek passzol és hová helyezkedik) nagyrészt az határozza meg, ami benne magában a csapat egészéből leképeződik. Ha jobban belegondolunk, mindez távolról sem idegen a köznapi tapasztalttól: hisz valahányunk individuális életét nagyban befolyásolja közvetlen és tágabb környezetünk, így végső soron az egyes ember életében valamilyen mértékig az egész világ aktuális állapota, sőt egész addigi történelme is manifesztálódik. Ez az a híres gondolat (a Sztokeiószisz 103. tézise), miszerint „minden jelen van mindenben, de csak az annak megfelelő módon" - amelyet aztán Leibniz monadológiájának alaptéziseként látunk viszont. A monászok, azaz a tudatos lelkek világa ugyanis olyan, hogy egyik sem lehet közömbös egyik másikkal szemben sem, hanem ami az egyikkel történik, annak hatásai az összes többiben valamilyen alakban tükröződni fognak. (Megjegyzendő, hogy a nem tudatos természetnek is alapstruktúrái a traktálok, amelyek szintén olyanok, hogy minden külön részük leképezi a globális egészüket. A neoplatonikus érdeklődés az asztrológia iránt különben szintén az univerzális tükröződés téziséből következik, hisz ennek az alapján gondolhatták azt, hogy a kozmosz bármely tetszőleges darabjáról le lehet olvasni az összes többit.) Igen ám, de a focicsapat globális állapota viszont nem egyéb, mint az egyes részek lokális állapotainak együttese: tehát egyfelől az individuális játékosok tetteit a nagyobb egész határozza meg, amelynek a részei, a nagyobb egész viszont semmi másból sem tevődhet össze, mint az individuális részeinek a tetteiből. Ezzel cirkularitásba bonyolódunk, hiszen ha egyfelől az egyes ember viselkedését a környezete határozná meg, a környezetet viszont semmi más sem határozná meg, csak az egyes emberek viselkedése, akkor felvetődne a kérdés, hogy ezt az oda-vissza kölcsönhatást a globális és a lokális szint között egyáltalán mi indítja be és mi tartja mozgásban? (Ez a cirkularitás voltaképp ugyanolyan végtelen regresszus, mint a puszta-Sokaság cáfolatában, csak kissé rafináltabb.) Maga az az ok, ami a részeket egységesíti, egyszerre volna jelen „mindenütt és sehol sem", azaz az egységesítő elv bár jelen kell legyen a részek összességében éppúgy, mint annak minden külön részében - igazából sehol sem lesz jelen, hisz e két alternatíva közül hiába keresnénk az egyikben, mindig épp a másikban lesz, és