Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

A gondolat vándorútján - Cziszter Kálmán: Egy ismeretlen ismerős: Proklosz

CZISZTER KÁLMÁN Proklosz, a rejtőzködő filozófus Amit Prokloszról tényszerűen tudni lehet, az hozzávetőleg kimerül annyiban, hogy családja a kisázsiai Lükiából származott, ő maga 412-ben Konstantinápolyban született és 485-ben Athénben halt meg. Rhetorikai és filozófiai tanulmányait Alexandriában folytatta, majd Athénben a platonikus Plutarkhosz és a Szüriánosz tanítványa lett. Egyike volt még Platón által alapított Akadémia utolsó vezetőinek, mely tisztségében a tanítványai, Iszidórosz és Damaszkiosz követhették őt az iskola 529es, Justinianus általi betiltását megelőzőleg. (A görög hagyomány ezen utolsó őrizői ezt követően a perzsiai Kosroesbe menekültek, köztük az Arisztotelész-kommentátor Szimplikiosszal, magukkal víve felbecsülhetetlen értékű könyvtáraikat, ahonnan csak a kora reneszánsz idején kezdtek arab és bizánci közvetítéssel Európába visszaszivárogni olyan, a középkor számára elérhetetlen alapművek, mint például a Corpus Aristotelicum.) Proklosz nem annyira eredeti filozófus, mint inkább a neoplatonikus iskola tanainak végső összegzője és rendszerezője, így megértése és megítélése sem lehetséges elődeinek ismerete nélkül. A neoplatonikus iskola alapítója Alexandriában az az Ammóniosz Szakkasz volt, akinek homályba burkolózó alakjáról a nevén kívül gyakorlatilag semmit sem tudunk: őt igazából két tanítványa, Plótinosz és Origenész tette híressé, akiknek tanai között jóval erősebbek a platóni hatások, mint amenynyit a keresztény teológia tolerálhatott. Origenészt később eretneknek is ítélték négy tana miatt: a lélek születés előtti preegzisztenciájának platóni tézise, Krisztusnak az inkarnációt megelőzően is meglévő emberi természete, a nem anyagi, hanem éteri testben való feltámadás, és még az ördögökre is kiterjedő végső üdvözülés gondolata miatt. E neoplatonikus elfogultságait cseppet sem enyhítették a Szentírás szövegének megállapításában szerzett, Szent Jeromos által is elismert érdemei, s csak tovább rontotta helyzetét a szüzességi fogadalmának betartása érdekében elkövetett öncsonkítása, ami miatt még a papi rendbe sem nyerhetett felvételt. A nagy kortárs Plótinosz harminc éves kora körül kezdi a tanulmányait és első írásait ötven éves kora körül veti papírra, miután nyilvános tanítóként Rómában telepszik le, visszatérve Gordianus császár keleti hadjáratáról, amelyben állítólag nem is annyira zsoldosként, mint inkább a kháldeus orákulumok és a védikus filozófiák tanulmányozójaként vett részt. Róma ekkoriban a totális káosz és anarchia birodalma: már az önálló életre kelt hadsereg kiáltja ki a császárokat nagy pénzek fejében, majd rövid idő múltán elteszi őket láb alól, hogy újabb bevételekhez juthasson. E politikai állapotok aligha mellékes tényezők Plótinosz és a későbbi neoplatonikusok minden evilági és közéleti kérdéssel szembeni közönyében. (Bár Plótinosz közeli barátja Gallienus császárnak, akivel közös plánumuk, a platóni államot megvalósító Platonopolis megalapításán munkálkodnak.) Plótinosz a test-lélek viszony elemzéséből és a világra vonatkozó ismereteink létmódjának elemzéséből jut el szent szövegekkel azonos fajsúlyú autoritásként kezelt Platón-dialógusok (főleg a Parmenidész és a Timaiosz) interpretációja útján az alapvető háromság, az EgySzellem-Lélek trinitás feltárásáig (ami a keresztény Szentháromságtól mindenekelőtt abban tér el, hogy hierarchikus alá-fölérendeltség jellemzi a tagjait, ámde ezt