Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.
Corpus evangelicorum - Csepregi András: Száz éves A keresztyénség lényege
szak szellemi állapotával tartalmilag rokonságban állnak. (...) Azáltal, hogy Jézus a gondviselés gondolatát hézagtalanul kiterjeszti az emberiségre és a világra, az által, hogy annak gyökerét az örökkévalóságba vezeti vissza s hogy az istenfiúságot adomány és feladat gyanánt hirdeti, a vallás tapogatózó és dadogó kísérleteibe életet öntött és azokat befejezte. (...) Ettőlfogva az emberi nem értéke fokozódott; az emberi nem és mi magunk is egyik a másikra nézve drágábbak lettünk. Isten atyánkul való gyakorlati elismerése egyúttal az ember iránt való igaz hódolat". 19 Látható, hogy a liberális környezet liberális teológusa úgy fogalmazza meg az evangélium liberális értelmezését, hogy azt nem saját liberális tapasztalataiból vezeti le, sőt, eleven kritikai erőt képvisel mindennel szemben, amit magában vagy maga körül vallásként, kultúraként, politikumként él meg. A puding próbája az evés; s hogy ez a kritikai funkció valóban működik-e, az a könyv következő szakaszából derül ki, ahol Harnack figyelme a részletek felé fordul: „Az evangélium fővonatkozásai a részletekben". Hat területet vizsgál meg: 1. Az evangélium és a világ, vagy az aszkézis kérdése; 2. Az evangélium és a szegénység, vagy a szociális kérdés; 3. Az evangélium és a jog, vagy a földi rend kérdése; 4. Az evangélium és a munka, vagy a művelődés kérdése; 5. Az evangélium és az istenfia, vagy a krisztológia kérdése; 6. Az evangélium és a tan, vagy a hitvallás kérdése. Ezek közül a területek közül a másodikat választjuk ki, s kérdezzük meg: hogyan találkozott 'Harnack evangéliuma' kora szociális feszültségeivel? A kérdés tárgyalásának élén Harnack kizár két végletes, kategorikus megközelítést. Az első szerint az evangélium nem más, mint egy átfogó szociális program: „Jézus egy nagy szociális reformátor volt, aki a mély nyomorúságban sínylődő alsó néposztályokat akarta felszabadítani" 20 . Ez a megközelítés kétféle eredményre vezethet: megalapozhat sok jó szándékú törekvést, de arra is alkalmat adhat, hogy a magyarázó az evangéliumot utópikus, használhatatlan programnak nyilvánítsa: „Jézus szelíd, de bamba tekintettel bámul a világba; az alsó és elnyomott néposztályból felmerülve osztozott a kisembereknek a nagyok és a gazdagok iránti gyanakvásában, utálattal fordult el minden nyereséghajtó üzlettől és tevékenységtől, félreismerte a vagyonszerzés szükséges voltát s (...) programját oda irányította, hogy a 'világon' - ennek tartotta Palesztinát - általános szegénységet terjesszen el s aztán a földi nyomorúsággal ellentétben állítsa fel az ő 'Isten országát' - oly program, amely magában véve kivihetetlen és az erőteljesebb természetekre nézve visszataszító" 21 . A másik végletes megközelítés szerint Jézus ugyan gyakran használt példázataiban gazdasági tartalmú utalásokat, és személyesen is felkarolta a szegények ügyét, igehirdetése mégis tisztán vallásos jellegű volt, s érdeklődésén kívül esett a szociális probléma. Az ezen az oldalon állók közül nem kevesen Jézust olyan konzervatívnak tartják, mint amilyenek ők maguk; szerintük Jézus, „mint 'Istentől rendeltet', teljesen tiszteletben tartotta a korában fennállott szociális rendeket és különbségeket" 22 . A végletes vélemények ismertetése és elutasítása után Harnack történeti úton igyekszik tisztázni a kérdést. Megpróbálja meghatározni, hogy Jézus korában mit jelenthetett a gazdagság és a szegénység, s mindez hogyan kapcsolódott a kultikus élethez. Megmutatja a szoros kapcsolatot a vallásos elit és a kézzelfogható gazdagság között, s a széleskörű elnyomorodást ennek az elitnek a felelőtlenségére vezeti vissza. Bár a legnagyobb bajnak az ember bűnét tartotta, Jézus nem relativizálta a szegénységet: az anyagi „szükséget szükségnek és a rosszat rossznak nevezte" 23 , „a szegénységet és a nyomorúságot soha és sehol nem akarta állandósítani, hanem harcolt s másokat is harcra szólított azok ellen" 24 . Hangsúlyozza, hogy „Jézus a földi javak birtokát súlyos veszélynek tekintette a lélekre nézve, mivel az keményszívűvé teszi, földi gondokba bonyolítja és hitvány anyagi élvezetre csábítja az embert" 25 . Egy érdekes kitérőben hangot ad annak a véleményének, hogy - bár ál-
