Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 3-4. sz.

Figyelő - Nováky Andrea: Bach-verseny az evangélikus középiskolákban

gatva majdnem 24 órányi zene, s a hozzá kapcsolódó elméleti ismeretek. Ilyen menynyiségű Bach-zene és -irodalom alapos ismerete bármely zenészünknek is csak dicséretére válnék.) Akkor még úgy tudtuk, hogy a zsűri az első fordulóban zenefelismerési feladatokat is fog adni, és a kérdéseket kazettán küldi el. A dolog egyszerűsödött azzal, hogy csak írásbeli kérdéseket kaptunk, s ezeket - némi késéssel - január 9-én minden evangélikus gimnáziumba postázhattuk. A megadott témák - melyek közül egyet kellett kidolgozni - a következők voltak: 1. Szöveg és zene kapcsolata a megadott kantátákban (egy vagy több mű ismertetése); 2. Bach és a korálok (példák: korálfeldogozásra, - vokális és hangszeres zenében egyaránt - a megadott anyagból); 3. A Ciavier Übung III. kötetének bemutatása, jellemzése; 4. A szvit-forma Bach szóló és zenekari hangszeres zenéjében (ciklus, táncok, nemzeti karakterek stb.). A kidolgozásra négy hét állt rendelkezésre. A nagy várakozások ellenére mindössze öt dolgozat érkezett. A zsűri - látván, hogy az első forduló elbírálásakor nem az a feladata, hogy kiválassza a döntőbe jutó csapatokat, hiszen ilyen alacsony létszám mellett ez nem lett volna szerencsés - úgy döntött, hogy a döntőben a kérdésekkel - a mezőny „széthúzását" fogja megcélozni. A beérkezett dolgozatokat a döntő alkalmával külön értékelték és jutalmazták. Ennek során nem a győztes kapta a legjobb értékelést. Két dolgozatot díjaztak: az egyikben a zenei elemzés minőségét értékelték, a másikkal kapcsolatban azt emelték ki, hogy Bachot mint hitvallót mutatta meg. A döntőre március 11-én, szombaton került sor a Fasori Gimnázium dísztermében. Ez az esemény a Gimnázium újraindításának 10 éves évfordulóját ünneplő eseménysorozat megnyitó alkalma volt, amelyet dr. Tárnok Dezső igazgató nyitott meg. Szívet melengető volt látni és hallani, ahogy az öszszegyűlt közönség az „Erős vár..."-at (természetesen Bach feldolgozásában) a kiosztott lapokról első látásra négy szólamban énekelte el. Annak ellenére nem voltunk kevesen, hogy aznap délelőtt sok párhuzamos rendezvény folyt Egyházunkban, amely miatt olyanok is elmaradtak a közönségből, akik szívesen meghallgatták volna a versenyt. A döntő összeállítását, sőt levezetését is a zsűri teljesen magára vállalta. A kétórás verseny a zsűri elképzeléseinek megfelelően alakult, és a közönségnek is szórakoztató volt. Pedagógiailag is nagyon ügyesen váltogatták a zenefelismerési villámkérdéseket a nehezebb, és átfogó tudást felmérő feladatokkal, sőt a végén még egy kis tréfás fejtörőre is sor került. Voltak olyan diákok, akik így is kevesellték a kérdéseket, szívesen játszottak volna még tovább. Öröm volt látni, hogy a versenyen milyen jól érezték magukat a diákok és a zsűritagok. Kölcsönösen tudtak egymástól olyat kérdezni, amely fejtörést okozott. Jó volt körünkben tudni a betegségéből éppen felépült Trajtler Gábort és az egyik kötelező irodalom szerzőjét, Gáncs Aladárt is. A döntőt az eredményhirdetés után a „Mit Isten tesz, majd jó nekem..." kezdetű korál Bach-feldolgozásának eléneklésével zártuk. Köszönetet mondunk a méltó díjakért a Magyarországi Evangélikus Egyháznak, amelynek segítségével 278 (!) CD-t oszthattunk ki a diákoknak és a Könemann kiadónak, amely értékes kottákkal jutalmazta a jól sikerült dolgozatokat, és a zsűrinek, amely a több hónapos munkát a diákokéval vetekedő lelkesedéssel végezte. Mi lesz jövőre? Az lenne a legszebb, ha ez a versenytípus meggyökerezne az evangélikus gimnáziumokban, és rendszeresen lehetőséget adna a diákoknak az ilyen stílusú megmérettetésre. Különösen szerencsésnek tartom ezt a versenytípust azért, mert korai hangszer és szolfézstanulás nélkül is neki lehet indulni. Nagyon sok gyerekről tudunk, aki vonzódna ugyan a klasszikus zenéléshez, de hiányos zenei taníttatása miatt bátortalan, gátlásos. Jó lenne az is, ha a versenyeket sorra más-más iskola rendezné meg: egyrészt, hogy ennek terhe ne mindig ugyanazt az iskolát nyomja, másrészt ez segítené az iskolák egymás közti jobb megismerését, az erősebb kapcsolattartást. A verseny 'minőségbiztosítását' összeállítani nem túl nagy feladat így az első verseny után, tehát a szervező gimnázium csapatának a versenyben való „tiszta" szereplését igen nagy mértékben biztosítani lehet, a fennmaradó minimális rést pedig bőven kitölti a „közmondásos" tanári lelkiismeretesség, amelyet minden kollégánkban ott érzek. Egy ilyen versenysorozat hosszabb távra szóló megtervezése talán megérdemelne egy szakmai munkaközösségi megbeszélést is. Nováky Andrea