Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
Thesaurus ecclesiae - H. Hubert Gabriella: Istenes énekek az 1593-as Bártfai énekeskönyvből
13. Oly nagy gondom erre, hogy kedved lehessen, Te szent Felségednek nevét, hogy dicsérjem, Az emberi testben míg lészen életem, Addig kell keresnem az én idvösségem. 14. Az sár és az viasz mikor letétetik, Az napfény egyaránt szolgál mindkettőnek, Az egyik meglágyul, másik megkeményül, Ember, vedd eszedbe, mert példa hitedről. 15. írván ezerötszáz és nyolcvanháromban, Ez éneket szerzek Munkácsnak várában, Tiszta szűvel adák ezt vigasztalásban, Nevét nem titkolja verseknek fejében. A közkedvelt világi dallamra énekelt egyéni hangú könyörgés először 1593-ben jelent meg (RMNy 713: 345-347). A 17. században evangélikus, unitárius, katolikus és világi gyűjtemények egyaránt továbbörökítették. Cantio optima Ad notam: Bánat, keserőség megfogta szívemet 1. Mely csalárd ez világ, ó, emberi állat, mit ragaszkodói hozzá, Minden dicsősége mely hamar elmúlik, és mit bízol őhozzá, Hogy nem tekéntesz fel az te Istenedhez, igyekezel őhozzá. 2. Ez testi életünk nem különb minekünk, mint sátorban lakásunk ; Az gonosz kívánság, világ és az ördög ellen vitézkedésünk, Hazánktúl nagy messze, idegen földeken mind az mi búdosásunk. 3. Sátorban vitézek csak addig maradnak, még az hadak tartanak, Búdosó emberek állandó házakat csinálni nem akarnak, Örökséget messze az ő hazájoktúl szerzeni nem kívánnak. 4. Nagy sok nyomorúság ez ilyetén embert szokta elöltalálni, Semmi vígassága, jó íző lakása nem szokott távol lenni, Míglen hazájában, házanépe közé nagy vígan kezd bemenni. 5. Szintén ugyan vagyon az híveknek dolgok, mert nincs itt maradások, Csak óráig vagyon búdostokban nekik ez világon szállások, Hamarsággal lészen, mikor nem gondolnak, innét el-kimúlások. 6. Kevés ideig él az emberi állat, sok nyomorúságot lát, Mihelyen szülétek, ottan fajdalmokat testében ű sokat lát, Siralmas énekkel jelenti minekönk, hogy éltében sokat lát.
