Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 6 (2000) 1-2. sz.
A gondolat vándorútján - Horváth Pál: Meister Eckhart, a keresztény misztika alig ismert klasszikusa
A GONDOLAT VÁNDORÚTJÁN 49 HORVÁTH PÁL Meister Eckhart, a keresztény misztika alig ismert klasszikusa Ha a modern idők bölcselet- vagy teológiatörténeti kézikönyveit felütjük az érett középkornál, a 13. és 14. századot tárgyaló, a skolasztika fénykorát elemző fejezeteknél, egyöntetűen azt találjuk, hogy ez a kor nem csupán a hit titkait az értelem eszközeivel faggató skolasztikának a kiteljesedéséről, Aquinói Szent Tamás nagy intellektuális szintéziséről nevezetes, hanem annak a szellemiségnek a születéséről is, amelyet misztikának, misztikus szemléletnek neveznek. Maga a misztika kifejezés ellentétes érzéseket kelt korunk „modernséghez" szokott olvasóinak többségében, közben pedig szinte már magunknak is restelljük bevallani, hogy sem erről a hatalmas szellemi áramlatról, sem annak klasszikus képviselőiről nem tudunk eleget. így szinte közhely ugyan, hogy Meister Eckhartot, a német dominikánust elkönyveljük magunknak, mint ennek a titokzatos misztikának az „atyját", személyéről, művéről azonban alig ismerünk valamit. Mit tudunk, mit tudhatunk egyáltalán e jeles német gondolkodóról? Valójában nem sokat, nem eleget. így már életútjáról is sok pontos bizonytalan, hézagos az ismeretünk, tetézve azzal, hogy más középkori gondolkodókkal ellentétben az ő alakjáról kortárs életrajz, jámbor legenda sem maradt ránk. Már születésének helye és pontos ideje dolgában is van némi bizonytalanság: alighanem 1260 körül látta meg a napvilágot egy Hochheim nevű középnémetországi városkában, ám azt, hogy melyikben a több hasonló nevű thüringiai település közül, kérdéses. Gyermek- és ifjúkoráról semmit sem tudunk, az pedig, hogy nemesi családból származott, inkább feltételezéseken, mint adatokon alapul. Az ifjú, akinek családi nevét sem tudjuk, az 1270-es évek második felében Erfurtban lépett be a dominikánusok, a prédikáló testvérek rendjébe, majd hamarosan Kölnbe, az ottani rendi főiskolára (stúdium generale) került, hogy megszerezze a rendben megkívánt, a prédikáláshoz és a tanításhoz nélkülözhetetlen filozófiai és teológiai tudást. Csak néhány évvel ezt megelőzően történt, hogy a híres rendtárs, Aquinói Tamás, a középkori keresztény bölcselet intellektuális szintézisének megalkotója távozott az élők sorából. Maga Tamás és a korabeli rendi hagyomány a hit titkainak értelem általi megvilágíthatóságának bűvöletében éltek, Arisztotelész rendszerére hagyatkoztak, az értelemre alapozott szintézisekben, summákban értelmezték a keresztény tanítás rendszerét. Lehet, hogy az ifjú Eckhart még találkozott Kölnben az új, merésznek számító arisztoteliánus skolasztika nagy öregjével, Szent Tamás egykori mesterével, Albertus Magnussal is. A már-már prófétai korba lépett (87 évet élt) Albert, a rend egyik büszkesége, a kor legjelentősebb polihisztora - ha testi jelenlétével már nem is, de szellemével mindenképpen - meghatározza Eckhart tanulmányait, aki a 80-as években maga is alapos kiképzést kapott a skolasztikus gondolkodás művészetében. Tanulmányai újabb állomásaként 1290 körül a keresztény tudomány korabeli fővárosa, Párizs következett; a híres egyetem falai között, ahol korábban a Szent Ágoston szellemében gondolkodó ferences professzor, Bonaventura, vagy a „nagy" domonkosok, Albertus Magnus és Aquinói Tamás is tanított, Eckhart Platón és Arisztotelész, Petrus Lombardus műveivel és a belőlük kiolvasott intellektuális újdonságokkal találkozott. 1293-ban már ő maga is tanít: a
